Hozzád szólok, rólad írok…. Tudom, hogy a bejegyzéseimet olvasva azon töröd a fejed, hogy mikor bukkansz már fel végre valahol a soraimban… Boldog vagyok, szerelmes vagyok és nem viszonzatlanul, ami ahogy látom blogos körökben elég ritkaságszámba megy, ezért talán nem is érdekes az erről szóló írás. Inkább megdöbbentő, hihetetlen, ellenkezést kiváltó, ellenkezőjében reménykedést keltő lesz sokakban… Mivel ritkán foglalkozom mások véleményével, bátran ki merem jelenteni:
Nagyon szerencsés ember vagyok, mert szerethetlek, s viszont szeretsz!
Abban a pillanatban jelentél meg az életemben, amikor kellett… Sem előtte, sem utána nem lettem volna elég nyitott ahhoz, hogy felfedezzem benned az igazi értékeket…Az embert…A jóságot…Az önzetlenséget…A barátot…A szerelmet…
Sértett, meg nem értett, megsebzett ember voltam, zárt kapukkal… Makacs ragaszkodásom a normális élethez hozzásegített, hogy felálljak a sárból, amibe tiportak, mert be kellett bizonyítanom (nem másnak!) magamnak, hogy mindaz amit rólam képzelnek, nem én vagyok! A “hideg üzletasszony”, akit “csak a pénz érdekel”, valójában a rá kényszerített körülmények hatására alakulhatott ki bennem, és biztos volt benne akkor igazság… De mögötte ott voltam ÉN! Csak nem a megfelelő emberrel éltem, nem az én életemet éltem, ő nem látta meg a lelkem soha… Bezártam magam, és hittem, ha ezt az embert választottam, ha neki szültem gyereket, ha együtt vettünk házat, az tényleg egy szebb jövő reményében történt, nem lehet hiába való a sok küszködés, nem adhatom fel, lehet idővel jobb lesz… Naív voltam? Talán! Nem akartam látni az igazságot, vagy nem akartam láttatni másokkal… Éreztem a dolgokat mögötte, amiket később már láttam is… Az utolsó cseppre vártam…A bizonyosságra…Megkaptam, de azt már nem akarom tudni, hogy hányszor és hány emberrel csalt meg, elég volt a tudat, hogy a legjobb barátnőmmel biztos!
Nem érdekelt az új otthon, a felvett hitel, az ő gyereke, a mi gyerekünk A tudat, hogy egyedül maradhatok a lányommal, nem tört le, inkább egy szebb jövő képe rajzolódott ki, nélküle…. Akkora szabadságérzetem még sosem volt, mint mikor kimondtam a szavakat: Váljunk el! Közben azért az önérzetem, az önmagamról alkotott kép szépen összeomlott a sok szemrehányástól, lealázó megjegyzésektől amiket kaptam tőle, de neki nem mutattam, még annyit sem érdemelt, hogy tudja, mennyire megsértette az énképemet…
Olyan dolgot csináltam, amit előtte nem mertem volna, mert meg sem engedtem volna magamnak soha:
Elkezdtem a pillanatoknak élni!
Apró örömöket kerestem és találtam. Minden nap volt valami pici dolog, ami szebbé tette azt, de az “előző életemben” nem vettem volna észre őket… Egy visszakapott mosoly idegen emberektől, napsütés-madárcsicsergés, ami előtte természetes volt, s ezáltal nem eléggé értékelt.Szépen építgettem magam vissza! Hogy végre önmagam lehessek, ne mások miatt cselekedjek, csak a saját örömömre! Nagy luxus volt ez számomra, és fürödtem benne…:)
Igen, ebben a pillanatban léptél be az életembe… A legjobbkor vagy soha jobbkor nem jöhettél volna:)
Rádöbbentem, hogy van még ember a földön, aki önzetlenül segít másoknak, saját szabadidejét is feláldozva, nem kérve viszonzást…Meg kellett ismernem, mindenféle szándék nélkül…Csak mert értékes embernek tartottalak, pedig akkor még csak a hangodat hallottam… Több órás msn-ezés következett, több héten át….Olyan összhang volt közöttünk, amiről azt hittem, nem is létezik…Írásban is tudtuk egymás gondolatait, azonnal egy hullámhosszra kerültünk…Mikor először beszéltünk telefonon, akkor tudatosult bennem, hogy kellessz nekem… Nem barátként, vagyis nem csak barátként…. Nem hittem volna, hogy amit a lányregényekben leírnak létezik, hogy az érzés amit a hangod kiváltott belőlem (a remegés, az elgyengülés, az a felfokozott lelkiállapot) valós lehet… Mégis az volt, hisz én átéltem… Szerelem első hallásra! 🙂
Megküzdöttem érted, mert te küzdöttél magaddal… Meg kellett tanulnom elengednem téged, hogy visszatalálj. Érted még ezt is megtettem, mert azt gondoltam, ha nélkülem boldogabbnak érzed magad, menj…
2 hónap alatt éveket éltünk meg…Egyik nap pokol, másnap menyország…Egyik nap elutasítás, hideg szavak, másnap öröm, boldogság. Érintések, csókok, reggel keserű ébredés. Nagyon sok kört futottunk, nagyon sokat tanultam belőle. Gondolkodtál, mára leszoktál róla, hogy túlbonyolítsd a dolgokat, tehát remélem, te is tanultál belőlem.
S az azóta eltelt 4 évben?
Tökéletes harmónia
Szerelem
Boldogság
És minden nap hálás vagyok, hogy a SORS így rendezte az életem! Minden nap hallom, hogy szeretsz és látom a szemedben a szerelmet! 🙂
Köszönöm, hogy vagy nekem! Köszönöm, hogy elfogadsz, nem próbálsz megváltoztatni! Köszönöm, hogy a párom vagy minden tekintetben! Köszönöm, hogy az évek során nem múló szerelmet kapok és adhatok neked! Köszönöm, hogy a lányomra soha nem akadályként tekintesz, természetesnek veszed, hogy HOZZÁNK tartozik, jobb apja vagy, mint a vérszerinti, ezt is köszönöm neked!
Drága Peti!
Nagyon szeretlek! 🙂
Látod, ma nem hiába olvasod el a blogomat! Tudom, hogy minden írásom tetszik hisz mondod, de ez itt most igazán a tied! S mert még ebben is támogatsz, bíztatsz, azért is hálával tartozom neked! 🙂
Tudod, hogy én nem vagyok az írás nagymestere, ezért röviden: Köszönöm, hogy vagytok nekem, és soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen kapcsolat emberek közt, mint a miénk 🙂
Nagyon Szeretlek Drágám!
ÓÓÓ! Értem én a viccet, csak nem szeretem! :)) Te csak hajszold az apró (remélem a mai randidon nem nagyon apró:))) örömöket, amíg el nem jön a te időd is! Ha nekem sikerült, másnak miért ne sikerülne? :))
Hát, ez tényleg uncsi volt… :D:D:D
Neeemáááám!!!! :))) Vicceskedek itt a károdra… :))))
Jó ilyet is olvasni. Ilyenkor kicsit nem érzem hülyének magam, és nem érzem, hogy ábrándképet kergetek. Ha másnak összejött – nekem miért ne sikerülne?! :DD:D