Anya (több vagy kevesebb?)

Egész életében olyan anyára vágyott, aki féltőn óvja, észrevétlenül egyengeti az útját, feltétel nélkül szereti. Egész életében arra vágyott, ha már neki nem adatott meg ez az érzés, ő ilyen anyává válhasson, mert látta a hibákat, amiket nem akart elkövetni a saját gyermekénél. Mégis, ha most visszatekint, be kell látnia, hogy a maga által állított követelményeknek sem tud megfelelni.

A testvére szerint nagyon jó anya, de mivel a környezetéből senki más nem jelzi ezt felé, számára egy vélemény nem mérvadó, bár tudja, hogy a bátyja nem szórja meggondolatlanul a pozitív kritikákat. Ő meg szenved, mert hiába tudja a szívével, hogyan lehetne jobb, több… Hagyja, hogy a körülötte élők befolyásolják a cselekedeteit…

Olyan dolgokért szól rá, amiből ő maga nem csinálna problémát, de a külső nyomás, elvárások miatt mégis megteszi…

Apró dolgok, történések, amik heteken át marcangolják a lelkét, mert ő jó anya akar lenni, de a konfliktusokat utálja, ezért hallgat, és gondolatban folyton a bocsánatot kér tőle, amiért nem áll ki mellette…

Vacsorák, amik közben nyelnie kell, és mikor már a falat megkeseredik a szájában, kitör, de nem ahhoz intézi a szavait, akihez kellene, hanem a gyermeket bántja meg, ahelyett, hogy védené… Fáj neki, rettenetesen…

Arra neveli, hogy önálló ember legyen, s közben reménykedik, hogy amit mond neki, megragad kicsi lelkében, és ha bajba kerülne élete során, valóban nála keres majd menedéket…

Erősnek gondolják a körülötte élők, vagy talán érzéketlennek… Mert ha baj történik, nem sír a kórházi ágya mellett, nem esik kétségbe, inkább „könnyedén” tréfálkozik, hogy elterelje a figyelmét a fájdalmáról, amit szívesen átvenne tőle… Nem hagyhatja, hogy gyengének lássa őt, mert erősnek, magabiztos felnőttnek akarja nevelni, aki nem hagyja majd, hogy eltiporja és megfélemlítse ez az erőszakos világ… Át akarja adni az érzést, hogy ha humorod van, a legrosszabb dolgokon is átsegítheted magad…

Reméli, hogy felnőve majd megérti, hogy mit miért tett… És bárhová sodorja is majd az élet, hozzá mindig HAZA jöhet! A szeretet-kapocs ami közöttük van soha el nem múlik…

Drága kislányom, lehettem volna jobb, több, védelmezőbb, ösztönzőbb…. De hiszem, látom, hogy az általam fontosnak tartott gondolatokat, érzéseket, értékeket tovább fogod vinni, s talán néha eszedbe jut majd, hogy „ezt is anyutól tanultam”…

Köszönöm, hogy én is tanulhatok tőled… Tudom, hogy nagyon jó ember leszel, mert már most is az vagy! :))

Szeretlek!

Édesanyád