Igen, vannak időszakok, amikor figyelmeztetni kell magam arra, hogy én alapjában véve egy jó humorú, vidám ember vagyok, és a körülöttem élők kedvét is igyekszem jobbá tenni… Nem mindig sikerül…
Játszok….Szerepet….Mosolygós…Jó kedvű….Problémákon könnyedén átlépő emberét…
Soha nem sajnáltatom magam! Könnyebb lenne, ha elmondanám? Attól, hogy másokra is teszek a gondjaimból? Nem hiszem…vagy nem akarom…
Nem beszélek, írok… Itt vissza lehet törölni, ha valami nem tetszik… Ha kimondom, nincs ‘delete’ gomb…
Úgy képzelem, hogy van az agyamban hátul egy hely, ahová a rossz dolgokat pakolom, nem gondolva rájuk…”GONDFIÓK” 🙂 Néha dugig lesz, akkor a képembe folyik az összes szar, amit oda pakoltam, mert az új gondoknak is kéne hely…
3 napja próbálom magam jobb kedvre deríteni, és próbálkoznak az otthoniak is ugyan ezzel… Nincsenek hozzá szokva, hogy én ilyen hangulatba legyek, pedig ha tudnák, hogy ez sokkal inkább én vagyok, mint aki folyton mosolyog és tréfálkozik… Kicsit belefáradtam a dolgaimba… A fő probléma velem, hogy amikor nagy gond van, simán tudom kezelni, legyintek rájuk, megoldom, mosolygok és megyek tovább. Amikor rólam van szó, így is van…
Nagyon szeretlek drágám, hogy nem adod fel és folyton próbálkozol kihúzni belőlem mi bajom van. A válaszom pedig előre tudod: SEMMI! És a semmi mögött ott van minden…
Minden, amit nem mondok ki, de folyton agyalok rajta….Minden, amit nem tudok megoldani, mert nem az én ügyem, mégis foglalkoztat…
„Nem fáj, csak ha mosolygok” – most is igyekszem így tenni, de valahogy már ebbe is kezdek belefáradni….
El akartam neked mondani, hogy mik zaklattak fel, de nem volt rá alkalom… Valami folyton közbejön nálam (vagy ráfogom, hogy közbejön), amikor beszélnem kéne… Vagy azt képzelem, hogy nem is érdekel… Vagy látom, hogy elfoglalt, ideges vagy, akkor meg még én is kezdjek hozzá? Tudom, hogy olvasol:) Ha elolvasod, rájössz, hogy miért nem mondtam semmit….Mert az én gondjaim, engem idegesítenek, nem terhellek feleslegesen…Pár napig rossz kedvem van tőlük, de ezen is túllépek, mint annyi mindenen eddig…Csak idő kell nekem is…Mert nem játszhatom meg örökké magam, nagyon fárasztó tud ám lenni 🙂
Az első pont, amit még különösebb gond nélkül lerendeztem volna magamban, ha nem jön hozzá a többi:
„Nem megyek Miklósékhoz, nem vagyok jól…”- mondta Ő
Erre nekem kicsit elszállt az agyam: – „Nem akarok beleszólni, mert tudom, hogy hiába mondom, de mégis mitől akarod jól érezni magad? Nem teszel érte semmit! Egyáltalán szúrod magad rendesen, vagy egyáltalán szúrod még magad?”
Mire ő: – „Persze, Lajos is megmondhatja…..A műtét óta vagyok ilyen állapotban, azt nem kellett volna…”
Én: – „Arra fogod, amire akarod, te már eldöntötted magadban, hogy a mostani állapotodnak köze nincs a cukrodhoz! Kezdjem el mondani neked, hogy mivel jár, hogy nem tartod be a diétát, nem nézeted meg a cukrod rendszeresen, hogy ahhoz állítsák be az inzulinodat?”
Ő: – „Valamilyen szinten igazad van, de akkor is a műtét óta vagyok rosszabbul…”
Én: – „Mondtam, hogy hiába beszélek…”
Ő: – „ Remélem nem haragszol rám…”
Én: – „Nem, pedig lenne rá okom…”
Ő: – „Én nem adtam rá okot pedig…”
Én: – „Néztél te tükörbe mostanában? Vagy elővegyek egy régi fényképedet? Folyamatosan leépíted magad, nekünk meg végig kell néznünk, hogy nem teszel semmit, csak rombolod az egészséged…”
Ő: – „Jó, azért a temetésemre még nem kell készülnötök..”
Én: – „ Ha így folytatod, akkor igen….”
1. Beszéltem anyuval, aminek a végén elég rendesen odamondogattam neki:
Megfogadtam, hogy nem beszélek vele erről, mert tudom, hogy teljesen hiábavaló minden szó. Most is a „falnak” beszéltem…. Nem kezd el rajta gondolkozni, hogy tényleg tehetne valamit magáért… Sokkal könnyebb beletörődni, ráfogni másra, sajnálni saját magát, mint lépni, betartani, elfogadni… Mindig is gyenge ember volt, most az állapota miatt lassan rossz ember lesz… Én már nem harcolok vele, nem próbálom jobb belátásra bírni, soha nem is tudtam… Minden szót támadásnak vesz, a segítség, amit Miklóstól a műtéthez kapott (magándokik, pénzhegyek) most szerinte tök fölösleges dolog volt, SŐT! Káros az egészségére!!!! Na ettől másztam fel a falra….Ezért nem segítek ÉN! Aztán majd szépen megkapjam, hogy miattad van, te erőltetted? Kösz nem…De az sem, hogy bátyámról gondolja ezt! Azért külön harapok! Most még mérgesebb az anyámnak nevezett személyre, mint eddig valaha…
A többi történést a következő bejegyzésben írom le, ez elég nagy olvasmány lett így is…
Kitartást – Hozzám! :))
Mert leírom az összes bajom, aztán újra önmagam leszek, vagy ki :))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: