Állt a konyhában, ahol minden új volt. Büszkeséget kellett volna éreznie, hogy összehozta, megmutatta a világnak. Sokan kételkedtek benne, nem hitték el, hogy felnőtt és önállóan képes döntéseket hozni, felelősséget vállalni…. A ház, amit megálmodott… A falak színe, amilyennek képzelte, a bútorok, a függönyök, a csempék…. Nagyon sok utánajárás, mert tökéleteset akart! Mindig…Mindenből….Harmóniát….Otthont teremteni!
Hiába várta a mindent elsöprő „MEGCSINÁLTAM!” érzést… Állt az új házában, az új konyhájában, és arcul vágta a felismerés…. A férje és a legjobb barátnője! Eddig is érezte, de nem látta.. Csukott szemmel nem lát az ember…. De most, ahogy ott állnak… rakják fel az Ő függönyét…. Véletlen érintések… Összenézések… Ahogy keresik egymás közelségét, és biztosak benne, hogy senki nem tud semmiről…
Nem akarta elhinni, hogy ezt teszik vele… Pont most, amikor végre élhetnék az életüket….Kifogásokat keresett…Hiszen barátok, összejárnak, a gyerekeik is… Közös nyaralások, szilveszterek, hosszú évek…Miért most? Bizonyosságot akart, hisz megígérte, hogy ha a férje megcsalja, ő lesz az első, aki elárulja neki… Megkérdezte nyíltan, őszintén… a szemébe nézett közben…De a barátnője abban a percben megszűnt barátnő lenni… Nem volt egyenes válasz, nem volt nyílt tekintet… S még ezek után is hinni akart… Ő értett félre mindent, nincs közöttük semmi… De a kétely a szívébe mart minden találkozáskor… Elkezdett figyelni… És már nem csukta be a szemét…. A gyanú valóssá vált, mikor a barátnője férjével beszélt… Ő már régóta tudja, neki szóltak mások… NEKEM MIÉRT CSAK MOST????? kiáltotta volna, de nem tette… Hiszen már ő is érezte, tudta, csak nem engedte felszínre törni, kényelmesebb volt elhessegetni a gondolatot, addig sem fáj….
Pár hónap…Ennyi adatott meg neki az érzésből, hogy otthont teremthetett… A vevők jöttek, ő pedig halkan mondta: -Válunk, azért sürgős eladni…. És elkezdte gyűlölni a házat, mert arra sem volt ideje, hogy megszeresse…
Csak egy ház…-mondta, ha az érzéseiről faggatták…
Csak egy ház, és az eddigi életem…- gondolta magában.
Kedves Szamóca!
Igazad van, de a dolgok miértjéről és mélységéről majd írok egy bejegyzést egyszer… Kapaszkodó, menekülés, önigazolás… Ilyesmik:)) Ha még soha nem éreztél ilyesmire késztetést boldog ember vagy! 🙂 Talán irigyellek is picit:) De a mostani életemben már nem érzem ezeknek az “üres” dolgoknak a szükségét….
Én meg tudom, hogy elmúlt 🙂
Szeretlek 🙂
Azt látom, hogy az emberek sokszor azt hiszik, hogy attól lesz otthon egy házból, ha az adott mintájú csempével burkolják, az általuk megálmodott bútorral rendezik be, az általuk megtervezett elosztású hajlékukat. Aztán sokszor nem értik, hogy felállt a díszlet, minden úgy van, ahogy eltervezték: s még sincs meg az az érzés, amit vártak. Hiányzik az otthon melege.
Mintha megvennél egy szép borítójú, érdekes című könyvet – aztán mikor kinyitod, üresek a lapjai.
A hiba az én készülékemben van, valószínűleg… Vagyis volt…:) Bizonyítási vágy, ilyesmik… De most úgy gondolom, hogy elmúlt…
:((
Na, ez igen! Tetszik.
Mondjuk, én ezt sosem értettem: ha valaki ennyire a házán/lakásán/autóján/nyaralásán/hétvégi vityillóján keresztül akarta kifejezni önmagát. Biztos bennem van a hiba…