Leányom osztálykirándulás címszó alatt átlátogat valamelyik szomszédos országunkba…(Igen, forgószél én nyertem! Gőzöm nincs jelenleg, hogy melyikbe, pedig már mondta…) Ahová ugye korából adódóan csak útlevéllel mehet. Útlevele van…Lejárt…:) Annyira nem vagyok zizzent anya, hogy illegális határátlépőt csináljak a gyerekemből, ezért: mély levegő…. éééés ügyintézés! Nem ám telefonkönyvből keressük ki az okmányiroda telefonszámát! Hö! Mire való az internet!:) Beütöttem, megtaláltam, tárcsáztam (nem is, mert nyomogattam a gombokat) a telefont, felvilágosítást kértem! Mindkét szülőnek biztos jelen kell-e lenni? Igen! Na, mondom frankó, egyeztethetek időpontot az exférjjel, szorítson már be a zsúfolt programjába engem meg a gyereket, meg az útlevél-osztályt….
Ez volt az egyik próbatétel! A másik, hogy kell hozzá a gyerek születési anyakönyvi kivonata! Hurrááá! Mindig is imádtam olyan papírt keresni, amiről halvány lilám sincs, hogy hol lehet…. De hős voltam, feldúrtam itthon minden szóba jöhető helyet, mikor leesett, hogy ha én nem találom, az nincs is nálam! Telefon exférjnek, keresse már inkább ő, nagyobb az esélye, hogy nála maradt annak idején kettéválásunkkor…. Enyhe kétségbeeséssel hangjában megkérdezte, hogy mennyibe kerülhet kiváltani egy másolatot? Jól kezdődik! – gondoltam. Mondtam, hogy azért előbb nézzen már szana-széjjel, ott kell annak lenni valahol… Bevallom, rendesen feltuningoltam magam, hogy nem fogja megtalálni, annak idején a keresés nála is kimerült abban, hogy szekrényajtó kinyit, benéz, feleségnek kiabál, hogy nincs meg, mi a francnak kell mindent elpakolnod?
ÉÉÉÉSSSS! Kapaszkodjatok meg! MEGTALÁLTA! Hogy milyen fejlődésen ment keresztül, hihetetlen! 🙂 Ja, de azért elhívta a lányt segíteni keresni….. Mégiscsak nőkezdemény:)) Lányom hazajön, mondja, hogy apja üzeni, hogy mi csak intézkedjünk délelőtt, majd ő délután bemegy aláírni! Ho-hó! Nem úgy van az! Hirtelen felindulásból felhívtam, megtudakoltam, mégis hogy gondolja, mikor megmondták, hogy mindkét szülő jelenléte szükséges! Oldja meg, mi reggel megyünk, legyen ott ő is! Ígéretet kaptam, de az ő ígéreteivel már a hócipőm is tele van, nemhogy a padlás…. Jól felhúztam magam, és megfogadtam, hogy mostmáraztán a sarkamra fogok állni, reggel felhívom újra, megmondom neki, hogy nem hozzá fogom igazítani a napomat…. Meg még ilyesmiket…. Rendesen kitaláltam, elterveztem….majd én megmutatom neki, hogy nem ugrálok ahogy ő fütyül! 🙂
Lányomnak adtam egy szabadnapot suliból (először még örülni is elfelejtett, annyira meglepődött), mentünk intézkedni, gondoltam kivárjuk a sorunkat, csak előkerül addigra az apja is! Bemegyünk és egy szál ember nem volt előttünk! Na, ennyit az első tervemről:) Annyira okos akartam lenni, elmentem addig okmánybélyeget venni, gondoltam az úgy is kell, azzal is telik az idő! Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a földön, aki leragadt a régi rendszernél… Még jó, hogy nyiltan nem röhögött az arcomba a pénztárosnő… Gyengébbek kedvéért tekintettel elmagyarázta, hogy okmánybélyeg már nem létezik! Menjek vissza okmányirodába, papírt adnak, vigyem el neki, és úgy fizethetek…. Hm! Mik vannak! Csak tudnám, hogy én hol éltem eddig???? :))
Bemegyünk papírt kérni a fizetéshez, s ha már ilyen gyorsan bejutottunk, megkérdeztem, hogy tuti a volt férjemnek is itt kell lennie? Elnéző mosolyt kaptam, hogy ha van nálam válási gyerekelhelyezési papír, akkor NEM! Az “véletlenül” volt nálam! Eltettem mikor az anyakönyvit kerestem, annyira megörültem, hogy valamit mégis találtam… Ha-ha! Azért a biztonság kedvéért még egyszer rákérdeztem a volt férj jelenlétének szükségességére, de ugyanazt a választ kaptam… Fanni persze egyből telefonálni akart az apjának, én meg még hagytam abban a hitben egy kicsit, hogy rettenetesen sietnie kell, mert a hárpia volt felesége különben leszedi a fejét…. Mikor kijöttünk azért felhívtam… Elmondtam, hogy mégse kell, ő meg már pont indult volna… Gondoltam ennyit a jól megtervezett szövegemről, most majd megkapom tőle, hogy miért is nem érdeklődtem meg pontosan… De nekem annyira természetes dolog, hogy elváltam, mi az, hogy nem tudja ezt mindenki??? 🙂
A végén annyira összezavarodott a voltférj, hogy még Ő kért bocsánatot! :)) Én meg nagy kegyesen mondtam, hogy semmi baj! 🙂
:))
Nekem is van ám tavalyról egy sztorim!:))
A legidősebbnek bankszámlát nyitottunk,de még nincs 18,és hát elvált szülők gyermeke ugye!:)(Első házasság)
Hasonlóképp jártunk,épp csak a cipőméretünkre nem volt szükségük.:))))