SO(R)S

 Tegnapi mélyenszántó gondolataim végén jeleztem, hogy leírok nektek egy esetet:

 Vevő étkezőgarniturát rendelt nálunk, pontos tájékoztatást kapott arról, hogy a szövet nem választható, sőt esetleg el is térhet attól, amit itt látott. Akkor úgy látszott, megértette! Pár nappal a szállítás előtt vevő bejön, meggondolta magát, mégis más színt választana…Én jó kereskedőhöz méltón telefonon elintéztem neki, hogy a kívánt színben, és a neten látható kárpittal – még épp szövetváltás előtt – gyakorlatilag az utolsó ilyen garniturát megkapja.Délután telefon vevőtől, mégis az előző kell! Elintéztem!

Étkező megjön, vevő felhív, feleség bejön fizetni, intézkedni. Már akkor éreztem, hogy a férje a tegnap említett utolsó kategóriába tartozik, ezért a feleségét nyomatékosan megkértem, hogy nézze át az étkezőt, hogy tetszik-e, mielőtt kifizetné! Feleség boldog, tetszik neki, intézkedik, elviteti. Én megnyugodva dolgozok tovább, mikor délután cseng a telefon….

Olyat kaptam, amilyenre még pályafutásom során nem volt példa (pedig találkoztam már -mondjuk ki- bunkó emberekkel):

Vevő: “Most értem haza, és rettenetesen fel vagyok háborodva!” -ekkor még normális hangerőn beszélt.

Én: “Mondja el a problémáját, mert nem értem az okokat!”- kérem meg szépen kultúráltan.

Vevő: “A szövet egyáltalán nem olyan színű, mint amilyet kiválasztottunk! Nem elég, hogy rengeteget vártunk rá (talán 2-3 napot csúszott a szállítás!), de ráadásul még ronda is!”-és már emeli fel a hangját, és próbálom csitítani, gondolván, hogy mégis csak emberek vagyunk, értsünk szót egymással.

Én: “A felesége megnézte, és tetszett neki! – mondom a tényeket.

Vevő: -“Egyáltalán nem érdekel a feleségem véleménye, majd őt is kiosztom, de maguk becsaptak……”- és folytatja, és ÜVÖLT!

Én: “Gondoltam, hogy egy családba tartoznak…..”- jegyzem meg két üvöltözése közötti pillanatnyi szünetben. – de egyébként teljesen ledermedtem! A mellettem álló kollégám szerint szép fehér is lettem a döbbenettől….

Vevő pedig tovább folytatja az ordibálást, sokszor megtűzdelve a feljelentem magukat, ha rögtön ki nem cserélik, mégis mit képzelnek, hogy játszanak az idegeimmel-pénzemmel-időmmel szavakkal.

Én pedig akkor már erőteljesen tuningoltam magam, hogy felocsúdjak a döbbenetből, és halkan megjegyeztem neki, hogy velem így még ember nem beszélt. Ha érdekli a megoldás, hívjon később….

Hívott, én már direkt nem vettem fel. Kolléga által üzente, hogy elnézést kér a viselkedéséért stb. Beszéljünk a megoldásról, mert végül is nem olyan rossz az a szövet ami a székeken van, de azért találjunk ki valamilyen kompenzációt a részére, mert ő gyakorlatilag megkárosítva érzi magát….

Másnap már én beszéltem vele, mondtam, hogy semmi gond, miután tőlem is elnézést kért… Felvázoltam neki, hogy egy megoldás van a gondjára, mivel a gyártó ilyen gondokkal nem foglalkozik, mi kifizetünk neki 10.000 forintot saját pénzből… Látszatfelháborodás, hogy ennek nem így kéne történnie, milyen világ ez, hogy a gyártó nem vállal felelősséget semmiért….

A feleség bejött, előtte szedtük össze a pénzt hárman. Ő pedig nagyon mentegetőzött, mondta, hogy most e miatt is neki lesz lelkifurdalása, és eltette a pénzünket, és elment…..

Erre írtam tegnap, hogy mi is emberből vagyunk, csak nem veszik észre….

De reménykedem egy jobb világban 🙂

Rengeteg blogot olvastam mostanában, ezért nézzétek el nekem, ha nem fogom tudni név szerint, hogy kinél volt leírás a mostani eladók hozzáértésről. Főleg arra hivatkozott, hogy az eladók azért olyanok amilyenek, mert a főnökség magára hagyja őket, nem kapnak kellő támogatást, pozitív visszajelzést. Félre értés ne essék, nem az ő bejegyzését szeretném kritizálni, egyszerűen csak továbbfűzném a mondanivalót egy eladó (kereskedő) szemszögéből nézve:

 10 éve dolgozom eladóként. Nem tartom magam a legjobbnak, (főleg a szerénységem miatt) inkább közepesnél kicsit jobb besorolás illene rám…

Nagyon sokféle emberrel volt szerencsém találkozni az évek során. Az első titok, amit elárulok nektek: Vannak bizony kategóriák…

–         EMBEREK, akiket akár órákig gond nélkül végigvezetsz az üzleten és közben még beszélgetni is tudsz velük, mert nyitottak arra amit mondasz, te nyitott vagy arra amit mondanak, elhiszik, hogy megérted a kérdéseiket, tudod a válaszokat. Nem azért mondasz nekik dolgokat, mert kötözködni akarsz, hanem azért, hogy segíts! Sokszor nehezen választanak, de hálásak a hozzáértő segítségért! ŐK azok, akikre ha több hónap után újra bejönnek, emlékezni fogsz! ŐK azok, akik emlékeznek rád! Akikre nem esik nehezedre rámosolyogni, és Ők vissza is mosolyognak!

–         VEVŐK, akik céltudatosak. Pontosan tudják, mit szeretnének, mekkora hellyel rendelkeznek, esetleg rajzot hoznak magukkal, ne adj isten még szőnyeg- vagy tapétamintát is. Velük nagyon gyorsan dűlőre juthatsz. Vagy van ami kell – megveszik, megrendelik – vagy nincs, mennek tovább. Rájuk már nehezebben emlékszel vissza, ha újra bejönnek. De pár perc, kis segítség, és beugrik, hogy mit néztek, mit szerettek volna. Mosoly szigorúan nekik is jár, ritkábban mosolyognak vissza.

–         NÉZELŐDŐK, akik potenciális vevőjelöltek. Bejön, körülnéz, még sokszor körülnéz. „Nem is tudom, mekkora, milyen színű legyen, tulajdonképpen én csak a lányomnak-fiamnak-unokámnak nézem, majd behívom a férjem-feleségem-lányom, nélküle nem döntök, igaz magamnak veszem, de kell a rokoni segítség…” Nos, ők lesznek azok, akikre már baromi nehezen emlékszel vissza, ha egyáltalán még visszajön családdal együtt…Mosoly jár a több órás sétához természetesen, kicsit zavartan néha vissza is kapod…

–         ’Emberek?’ Akik bejönnek, és a következőt hallod a segítő szándékodra válaszul: -„Ez magának bútor? A másik boltban sokkal olcsóbb-szebb-vastagabb-nemkellrávárniegypercetsem… Mennyit enged a feléből? Mi az, hogy nem engedhet? A másik boltban engednek! Hát hogy néz ez már ki? Milyen szar minőségű! Nem gondolja, hogy majd ÉN várni fogok a pénzemért!”- és még sorolhatnám a végtelenségig, hogy mit kell végig hallgatnunk sokszor napi szinten. Mert sajnos belőlük van lassan a legtöbb. A türelmetlen, téged emberszámba nem vevő, a bútort összerugdosó-belekönyöklő-felmászhatszrákisfiamperszenembajhogysárosalábad-maga nekem ne mondja meg, hogy pakoljak-kötözködő ’emberekből’. És te mégis mosolyogsz rájuk rendületlenül, mert TE vagy a kereskedő! Vissza nem kapsz semmit! Biztos lehetsz benne, hogy rájuk is emlékezni fogunk! Mert bizony sokszor visszatérnek, mert a „másikboltbanolcsóbb” mégsem olcsóbb, vagy nem vihető el azonnal…. És úgy tesznek, mintha soha nem lettek volna még bent nálunk, vagy amit mondtak előtte, meg sem történt. És te is úgy teszel, mert TE vagy a kereskedő…

És az utolsó kategória:

                   –  …, akik vásárolnak nálad, és akkor még gond nélkül zajlik minden. DE ha véletlenül a szállítással, a bútorral, bármivel problémája akad, a legprofibb problémakezelő tanfolyamot végzett egyén is kevés ahhoz, hogy megértesse vele a legalapvetőbb dolgokat. Beront, leüvölti a fejed: – „fogyasztóvédelem, feljelentés, vásárlók könyve, most rögtön oldják meg, nem várok egy napot sem, nem érdekelnek a kifogások…”-, és ismételgetheted neki, hogy legalább addig nyugodjon meg, amíg elmondod a megoldást, neki JOGAI vannak! Neked is jogaid vannak: KEDVESEN, TÜRELMESEN, MOSOLYOGVA ELMONDANI ÚJRA MINDENT!

A legkirívóbb esetet ezzel kapcsolatban holnap mesélem el, csak hogy érzékeltessem veletek, az emberek mennyire nem veszik semmibe azt, hogy TE is emberből vagy!

És lehet most amellett kardoskodni, hogy milyen jogon soroljuk be az embereket, de szerintem, aki „emberanyaggal” dolgozik (irodisták, ügyintézők stb.) előbb-utóbb eljut oda, hogy egyfajta munkaeszközként tekint a betérőkre… Hogy ez mennyire szarul hangzik? Meglehet! De ha ilyen helyen dolgozol, nézz magadba, és utána ítélkezz… Ha a másik oldalon állsz (vevőként, ügyfélként), nézz magadba és kérdezz: Emlékszel az eladó-ügyintéző arcára, hangjára mikor kilépsz az üzletből (irodából)? Tehát számodra szükséges alanyok vagyunk a céljaid eléréséhez, de semmiképp nem tiszteltek meg azzal, hogy akár csak emlékezzetek ránk… Én igyekszem – még mindig – ennyi keserű tapasztalat után is emlékezni a hozzánk betérőkre…És főleg:

MOSOLYT ADNI MINDENKINEK, HÁTHA ÉSZREVESZIK, HOGY BÁR ELADÓ VAGYOK, DE EMBERBŐL! J

Vevő bejön, 70 körüli néni, étkezőt szeretne…

Munkatársam elkíséri, cirka fél óra múlva néni el, kolléga mesél:

Néni előadta, (többek között…) hogy bár az étkezőt MAGÁNAK keresi, de a kisfiát majd ráveszi, hogy áldozzon a nagyon kevés szabadidejéből egy percet, és nézze meg ő is!

Merthogy kisfiam nagyonfontos160embertfoglalkoztatóelfoglaltüzlet”ember?”.

És most csináltatott neki (a néninek) 1 millióért sírhelyet, és gondolom ebből a néni kikövetkeztette, hogy ő már nem sokáig él e földön, tehát a kisfiának kell kiválasztania az étkezőt, mert majd ők öröklik, és hát olyan legyen, ami neki tetszik!!!

Az ilyenektől megy el a humorom….

Egyébként kitaláltam, hogy miért nincsenek az üzletben vásárlók. Otthoni beszélgetés:

Potenciális vevő anyuka: – Apjuk, ki kéne meszelni a konyhát húsvét előtt!

És akkor már új konyhabútort kéne betenni, ne a 30 éveset

rakjuk vissza, mert lassan szétesik!

Pató Pál úr apuka: – Még is hogy képzeled! Válság van! A tévé is megmondta! Örülj,

ha sonkára fussa…..

Már egyáltalán nem vevőnek számító anyuka elsírja magát: – Jó, akkor konyha

nem kell, de legalább ócsó tescos festéket vegyünk, hogy

tisztaság legyen!

Apjuk: -Festékre se költünk! Ráérünk jövőre festeni! Hozz egy sört

inkább…

Hát így megy ez manapság! ?

Csakazértse fogom elveszteni a humoromat! Jelenleg keresem… Magamban…..

Engem a humor éltet, mármint legfőképp a saját humorom:)) Minden helyzetben képes vagyok humorkodni, legfőképp akkor, mikor komoly dolgokról lenne szó. A kedvesem tudja ezt, és elég jól tolerálja is. Különös képességet sajátítottam el, mikor olyan 12 éves lehettem. Az én jó anyám úgy döntött, hogy mit neki 2 kamaszodó gyermek, hátrahagyja őket, és a könnyebbik utat választja, megöngyilkolja magát. Nem sikerült, kórházba vitték… Én ugye otthon vártam, hogy hazaérjen a munkából, és estére már elég ideges voltam, már éreztem, hogy gond van vele… Jött a nővére helyette, és közölte, hogy anyád kórházban van…. Mikor eljutott gyermeki tudatomig, hogy mit tett, nem azt néztem, hogy mi az az út, ami idáig juttatta, csak azt láttam, hogy képes lett volna minket itt hagyni! És haragudtam rá…megölt bennem egy darabot az iránta érzett szeretetből (aztán az évek során jócskán dolgozott rajta, hogy a többit is kiírtsa), és mire látogatni mentünk, én átalakultam…

Bátyám sírt, én meg vicces sztorikat adtam elő az iskolából… Gondoltam, minek sírni, nehogy már azt gondolja, hogy ha őt nem érdekeltem akkor abban a pillanatban, majd most én még elő is adom neki, hogy mennyire fáj… Így történt, hogy azóta is így maradtam:)) Engem ne sajnáljon senki, ha kell, sajnálom magam…

De hogy akkor is humoros vagyok, mikor nem is akarok! Na ezt nem gondoltam volna azért! :))

Ma első telefon egy szállítótól jött: Megkaptuk a 8 e-mailt amit küldtek az új árukról?

Én: Igen, megnéztük! (Ugye bőbeszédű vagyok)

Ő: Akkor tetszenek, mikor rendelünk, mi újság velünk,

Bla-bla…

Én: Hogy mi újság? Várjuk a csodát!

Ő: Égtelen röhögésbe kezdett, még a kagylót is úgy

rakta le!

Szóval egy embernek már jó kedve lett, az a lényeg, pedig nem humornak szántam, ez tény! 🙂

Második telefon bankos ügyintéző: Visszajött a postán a tavaszi akciós ajánlatuk….

Egyeztettünk címet már nemtom hanyadszor…

ügyintéző: És amúgy mi újság? (Hogy ezeknek az újság a mániájuk????)

Én: Csend van!

Ő: Tényleg? He-he-ha-ha, és nagyon jót mulatott ezen a két nyomorult szavamon!

Tanulság: – 2 embernek szereztem pár jó pillanatot!

               – Minek beszéljek körmondatokban, ha az embereknek       pár szó is elég a jókedvhez? :))

  Írtam már, hogy nem vagyok beszélgetős fajta…. Úgy sejtem, hogy bizonyos szempontból ezt is tanulni kell. S ha nincs otthonról hozott mintád, akkor pláne…

 Nekem is van családom, de én azokat az embereket nevezem családomnak, akik megérintették a lelkemet, és nem kell hozzá valós rokoni kapcsolat, hogy besoroljam őket ebbe a kategóriába…. Válogatott emberek:) Én válogattam ki őket magamnak…Na jó, egy igazi rokonom is beletartozik, az egyetlen testvérem:)

 Gondolkozom, sokat…. (és nem fáj:)) Például azon, hogy mennyire határoz meg egy embert az, honnan jön, milyen értékeket kap “otthonról”. Azért leszel olyan, amilyen most vagy, mert felveszed a viselkedésformákat, vagy éppen azért nem leszel olyan…

 Példa: Gyerekkoromból hoztam magammal, hogy az asztalnál “magyar ember evés közben nem beszél”… Az exférjem hasonlót hozhatott, mert ez végigkísérte a házasságunkat… Közben én végig arra gondoltam, hogy MIÉRT NEM???? Mivel alapjában véve utálom a konfliktusokat, feleslegesen nem keresem őket, tehát nem beszéltünk evés közben… aztán evés előtt sem…evés után sem….Mert a gát, ami bennem volt, mert belém nevelték, magasra lett építve, én meg már a tesi órát is utáltam, tehát nem ugráltam…..És úgy is maradtam, ha kérdeznek válaszolok, sőt kérdezni is tudok, de csak hogy járjon a szám, na az nem megy:)

 Viszont mindig olyan családra vágytam, ahol körbeülik az asztalt, és akár órákig is elbeszélgetnek, de nem egymás mellett el, hanem igaziból-érdeklődve-meghallgatva….És igen! Tényleg vigyázz mit kívánsz, mert előbb-utóbb teljesülni fog… A párommal az internet hozott össze – nem a netes társkereső ugyan, de innen üzenem a kételkedőknek, hogy igenis a technika csodája működik 🙂 Msn-en beszélgettünk órákig, és néha ugye ebéd, vacsora közbejött…És ő eltűnt sokszor másfél óráig is… Én meg csak vártam…Mert ugye nálunk lezavartuk az étkezéseket fél óra szintidővel, nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy valaki órákig étkezzen… Mikor visszajött, rá is kérdeztem morcosan, hogy tán halat evett? De nem… Beszélgettek!!!!! Az asztalnál? kérdem én kétkedőn? Persze! És neki természetes volt, hogy így van, és nem értette, hogy miért akadok én ezen ki…Na hát már előtte is tudtam, hogy nekem ez a pasi kell, de innentől már az atyaúristen-ásó-kapa sem választhat el tőle!!! :)) Kell nekem vele együtt a beszélgetős családja is!! Pláne evés közben:)) Hihetetlennek tűnt, hogy amire vágytam, az nem csak a filmekben létezik… Tényleg élnek úgy családok, ahogy én szeretnék…Gondoltam, bekapcsolódni egy beszélgetésbe sokkal könnyebb lesz számomra, mint kezdeményezni azt….:)

 4 éve tanulom vele és a családjával együtt a szavak szájon át történő alkalmazását:) Néha sikerül, vagy legalábbis jól játszom el, hogy beszélgetek:) Mostanában építgetem a kapcsolatom a bátyámmal is, mert bár mindketten ugyanazokat a szabályokat hoztuk a családi fészekből (ami elég huzatosra sikeredett) mégis számára a kommunikáció ezen formája nem jelent problémát, míg én magamban jól elbeszélgetnék vele, de hogy a gondolataimat ki is mondjam, az már nehézkes…

 …volt eddig, mert a múlt héten kitaláltam egy nagyon jó módszert, ami még fejlesztésre vár ugyan, de már így is olyan elégedett vagyok, hogy csuda:) FELTALÁLÓ lettem! :)) Személyesen ritkán találkozunk, és még ritkábban sikeredik összehozni egymás életét boncolgató “beszélgetéseket”. Most viszont….A következő zajlott: Ő beszélt kerek, összefüggő mondatokban…Én ilyenkor egy-egy szót, fél mondatot szoktam volt válaszolni…És akkor elbeszélgettem magammal, és még skizofrén sem vagyok:)) Nehogymár neked ne menjen ez a beszélgetős dolog!!! Gondolj arra, hogy mit írnál le neki válaszul és mond ki!!! És működött…..És úgy elbeszélgettünk órákig, hogy csak na! Zseni vagyok:) De még gyakorlom….

 De menni fog, érzem én…..mert

Punktum! 🙂

 Elvileg beállítottam, mert ugye mindent az olvasóimért! 🙂 (Milyen nagyképű vagyok, ezt eddig nem is tudtam magamról) Tehát a dátumnak most már magától meg kell jelennie, mert én azt mondtam, és akkor úgy is lesz!

Egyébként, mindenkinek köszönöm, aki itt folyatja ki a szemét nálam, és majd még kitérek a blogom címére részletesen, most legyen elég annyi, hogy milyen a SORS? Eddig akik ‘hozzámszóltak’, azokat mind-mind én is olvastam már! 🙂 Igen, Szamóca, téged is, mert most újra belédolvastam, és rájöttem… Meg forgószél írásait szintén… Siccről már nem is beszélek, róla már szóltam….:)

Most megyek, majd jövök még…Reménykedj!

Punk

Tum

Azért is kipróbálok más írásmódját is! :)) Hogy legyen mibe belekötni…

Ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy nem fogok mindig ennyit írni, főleg nem egy nap alatt! Na de kérem, ha egy üzlet beindul….:) És annyira könyörögtök, hogy folytassam…. Nem tehetem meg a (most már 2 bejegyzés után méltán nevezhetem) hű olvasóimmal, hogy hagyom őket betűim nélkül sínylődni…. Jó, végül is nem könyörögtetek, de hátha…. majd egyszer…., ha nem láttok óránként felragyogni a főoldalon… De ha nem, hát nem! :))

Ne várjatok tőlem felkeltem reggel, és kihűlt kávét kellett innom, és ezért jól összebalhéztam az urammal és megvertem a kutyát-gyereket-és mennyire szépen nyílnak az orgonák (azok pláne még nem) kezdetű és végű bejegyzéseket!

Ne várjátok tőlem, hogy nem leszek nyílt, néha morcos, de annál többször sziporkázóan humoros, és biztos sokszor baromi unalmas:)) Mert az leszek! Mert hát mit tegyek, ha természetemből fakadóan, melyen azért erősen megdolgoztam az évek során, ilyen vagyok. Tetszik olvasol, nem tetszik, lapozol tovább…. 🙂 Engem nem érdekelnek a pontok, de azért néha nyomhattok rám. Na nem szó szerint venni! Annyira azért nem ismerjük egymást…. 🙂

Lassacskán be fogom fejezni a bevezető részt, és előbukkan majd belőlem az igazi mondanivalóm! Csak még én is keresem! Nem a mondanivalót, a szavakat! 🙂 Mert az van bennem, nem is kevés, és most azt tervezem, hogy idezuttyintom a nyakatokba, ti meg majd kapkodhatjátok a fejeteket!

Mert miért is vezetnél másért blogot, mint hogy visszajelzést kapj?

Na, majd én megmondom, hogy én miért!

Azért, mert soha nem voltam beszélgetős fajta, de gondolataim azért vannak. Nem barátkozom könnyen, pláne nem tudok csevegni a szomszéd nénivel az időjárásról órákig, közben pedig milyen a SORS! Eladó vagyok már 10 éve! Tehát szakmám, hogy beszéljek és esetenként beszéltessek! Ennyi szájon át elég is nekem :)) Soxor, mire hazamegyek, csak bólogatni és tőszavakban válaszolgatni van kedvem-erőm…. De hál istennek olyan párom van, aki ért engem (igen, szavak nélkül is) 🙂 A fejemben viszont egymást érik a gondolatok, ezért itt közzé fogom tenni ezeket…. Vagy nem! Amilyen kedvem lesz! 🙂

És amíg ezeket a sorokat írom, máris eszembe jutott, hogy igen nagy bevezetőt sikerült írnom, gyakorlatilag a semmiről! Elleszek így még egy-két hétig, minden nap máshogy fogalmazom meg, hogy miért is kell nekem itt jelen lennem, ti meg majd felcsigázódtok (jó szó!), hogy egyszer csak olvastok tőlem valami értelmeset, magasröptűt, mert folyton ígérgetem…. Hm.. Lehet az még igaz is! Ha úgy akarom!

Ja, és PUNKTUM! Mert most nem illik ide, de akkor is! 🙂

Ui: Teljesen jól elszórakoztatom magam előbb a blogkategórián akadtam fenn, most meg a hozzászólásoknál a tíz+tizenkettőnél elgondolkoztam, hogy akkor most számmal vagy betűvel kell-e beírni? És egy életem-egy halálom, számmal írtam és jó, és biztos jó lenne betűvel is, de ki szeret annyit gépelni? Hát én!!!! 🙂 Szamócát és Top Secretet meg jól beültettem ide magamhoz, hogy egymásra találjanak, de sejtem, hogy nem mostani keletű a “barátságuk” vagy milyük:))

Április 06. Hétfő (Csak hogy tudjam és tudjátok)

 Úgy meghökkentem, hogy csak na! Mert az ember gyanútlanul kimegy a bolt elé cigizni (mert nincs DE!), és mire visszajön és megnézi a friss ropogós ma született blogocskáját, hát látja ám, hogy máris….. (És nem a szomszéd!)

 Láttam én, tudtam én, olvastam én, hogy itten (direkt írtam így, nem kötözködni!) kérem szépen ilyen emberek is vannak, jönnek-olvasnak-segítenek! Ezért aztán szépen-gyorsan el is döntöttem, hogy nekem nem világbékém lesz, mert az már le van védve Sicc által, hanem „Punktum”-om! Annál is inkább, mert remélhetőleg senki által nem használt, meg mert most már LE TUDOM ÍRNI! 🙂 Szamócát a hálám üldözni fogja, csak reménykedjen, utol ne érje!!

 Mindjárt folytatom, és nem ígérek semmi jót, de bízzatok bennem és magatokban! 🙂 De az egy külön bejegyzés lesz, mert ez a Szamócájééééééé!

És ezt is direkt írtam így, mert PUNKTUM! 🙂