Ma reggel a lányom ébresztett… Tudni kell hozzá, hogy a reggeli kávém után még fél óráig képtelen vagyok az összefüggő beszédre is, nemhogy kávé előtt…
Fanni: – Anya, megjött!
Én: – Ki?
Fanni: – Hát az….
Én: – Hurrá!! Nagyon örülök, és intézkedtél?
Fanni: – Nem, mert utálom… Én nem akarom ezt, kényelmetlen…
Én: – Szokjál hozzá! Muszáj….
Lement, indultak a suliba… Párommal virágnyelven megbeszéltük, hogy kérdezzen rá nála, hogy rakott-e a táskájába azt… J Nem is értem, miért nem nevezzük nevén a dolgokat J
Munka után hazajöttem, egész nap arra gondoltam, hogy bírja… Mégis csak az első alkalom…Az én kicsi lányomból nő lett! Hirtelen azt sem tudtam, hogy kétségbe essek vagy büszke legyek, de valahogy a kettő kavargott bennem rendesen… Annyira gyorsan telik az idő… Nem lehetek még ilyen öreg! Francba J
Kérdezem tőle, mi újság, hogy telt a napja…
Ő: – Ez nagyon rossz! Nem írnál nekem holnapra igazolást? 6 órám lesz!!! Nem bírom ki!
Próbáltam nem vigyorogni, tényleg! JJ
Én: – Jobb lesz, ha minél hamarabb megszokod, mert ez már ezután így lesz… Nem könnyű a nőknek, de minden alkalommal nem írhatok igazolást…
Ő: – Akkor legalább tesire! – és már majdnem sírt, nem nagyon érti szerintem, hogy miért vagyok ennyire gonosz vele J Sajnos fel kell készítenem az élet nem napos oldalára is…
Én: – Rendben, arra írok.
Még emlékszem (bármilyen öreg lettem is hirtelen), hogy én is utáltam futkosni ilyenkor annak idején…
Hülye dolog ez, szerintem… A természet ezt nem jól rendezte el… 12 éves gyereklány még… Most meg kell tanulnia olyan dolgokat, amikkel még ráérne foglalkozni… Kezdve az alapokkal, hogyan tegyünk fel egy betétet úgy, hogy az ne mozduljon el… folyton úgy érzed, hogy a többiek téged néznek és tudják, hogy épp mi történik veled… és a többi kellemetlenség… Én pedig nem lehetek folyton mellette, egyedül kell megoldania és rájönnie bizonyos dolgokra…
Én: – Mit szólnál hozzá, ha megünnepelnénk?
Felragyogott kicsit az arca J
Ő: – Oké… Bár szerintem ezt nem kell ünnepelni…
Én: – Épp hogy nem kell rossznak felfognod, igen is ünnepelni való J
Ő: – Nem lehetne, hogy lemondok az ünneplésről és írsz helyette holnapra igazolást?
Vajon miért nem lepődtem meg, hogy nem adta fel? Folyton ezt csinálja… Ha egyféleképpen nem engedem meg, akkor megfogalmazza máshogy, átvariál, kombinál… J De imádom! J
Én: – Nem! Te választhatsz, hogy hová menjünk!
Végül hamburgerezni mentünk… Jó volt!
Kocsiban még próbáltam szóba hozni bizonyos dolgokat… hogy ne dobja a wc-be meg ilyesmik… (Amit egyébként már rég átbeszéltünk, csak fel akartam eleveníteni benne.) Igen, tudom-ok jöttek sorban tőle…
Akkor megkérdeztem, hogy szeretnéd ha befognám végre?
Ő: – Igen! J
Tehát befogom és bízom benne, hogy emlékszik… Bízom benne, hogy ez a kis ünnepség azt az érzetet kelti benne, hogy nem is annyira rossz és szégyenletes dolog ez…
Mesélte, hogy az osztályából a lányok többsége tragédiaként fogta ezt fel, volt aki olyan depis lett, hogy nem is ment iskolába… A másik sírva fakadt… Ő meg nevetett az egészen… J
Én meg nem értem! Nem a gyerekeket, a szülőket… Mert felkészíteni… elbeszélgetni… kérdésekre válaszolni… Nem átadni az érzést a gyereknek, hogy ez milyen tyűha meg nahát…
Természetes, örömteli esemény ez. Ezt mondtam Fanninak is… Mert ez jelzi, hogy egészséges vagy! Azt mégsem emelhettem ki neki, hogy mostantól szülhetsz is! JJ
– Üdvözöllek a NŐK táborában! – mondtam, és megpusziltam a kezét J
Felnőttünk kérem szépen! Ez van! J Hátha nem fáj… J
Nyugszom, nyugszom… 🙂
Nyugi anyuka,ezen is túl kell esni!:))És bizony már az enyémek is fel vannak homályosítva,pedig még kicsik.De azt vallom,hogy nem lehet elég korán kezdeni.:)))
:)))) Igen, élvezd csak ki. Szép pillanatok ezek! :))))
Még nehezebben:) És jelenleg (miután én mint engedékeny szülő megírtam a felmentését tesi alól) jobb szeretném, ha az enyém visszatérne a Minimaxos korszakba, oviba kellene hordanom, és a legnagyobb gondja az lenne, hogy mit hoz a télapó…Vagy inkább előre menjek, és legyen 21 :)) Önálló, felnőtt, határozott, céltudatos nő, aki nem mellesleg imádja az anyját … :))) Ezt választom! 🙂 De helyette küzdünk a nem veszek fel pizsamaalsót, és nem tehetek semmit az ágya védelmére… mert az ciki… :))) Ilyen problémákat! Á, próbálom kiélvezni ennek a pillanatnak a szépségét is 🙂
Aha, kezdelek érteni: hogy öregszel??? :)))) Nem kell ettől pánikba esni. Attól, hogy nagylány lett, azért még mindig “csak” 12! Szerencsére az éveinek a száma nem duplázódott meg reggel óta! :)))))
A Hugom 21. Mikor ránézek, sokszor még mindig nem őt látom: hanem egy pelenkás seggű, göndör fürtös, szőke kislányt, aki az ujját szopja. Bele sem merek gondolni, milyen lesz majd, ha a gyerekem lesz 21. Azt is ilyen nehezen fogom tudomásul venni? :))))
Basszus! Ne ijesztgess! :)) De pontosan átrágtunk vele mindent kb. fél éve, amikor a suliban is szó volt erről… Komoly beszélgetés, olyan kérdésekkel, hogy néha Peti válaszolt helyettem :)) Főleg a fiúkra vonatkozókra… De akkor is van bennem ilyen megőrülök érzés, hogy a 12 éves lányommal szárnyas betétekről és azok cseréjéről kell beszélgetnem :))) De hős vagyok, megteszem :)) És most esett le, hogy te versenyszerű meg sport…. Márpedig akkor te aztán igaziból tudsz küzdeni:) Tehát már csökken a feléd irányuló aggódásom! Most akkor magamért aggódom, hogy ilyen istentelenül megöregedtem iszonyat gyorsan :))
Nahát! Gratulálok! :)))) Szerintem jól csináltad!
Nem tudom, nekem annak idején ez nem volt tragédia. Inkább büszke voltam rá. Hogy végre én is Nő lettem! Felmentés meg sose kellett. Versenyszerűen sportoltam, edzettem – nem csináltam belőle ügyet. Szerintem nem is kell.
Azért ezt a szülés-dolgot szerintem még vegyétek át! Csak a biztonság kedvéért… :))))))