És hogy miért írtam le mindezeket? Egyrészt nyomot hagyok magam után…nem olyat teee! :)) Az utókornak! Aki jelen esetben a lányom…majd egyszer elolvashatja. Másrészt azért, mert az idei évünk sem múlhat el apróbb baleset nélkül! És az ezzel kapcsolatos reakcióm az eltelt évek tekintetében szerintem azért érthetőbb lesz:)
2 napja vacsora otthon, nagy vidámságban. Okunk az nincs rá, de nem is keresünk, általános állapot a vacsora közbeni jó kedv. Fanni szendvicset csinált magának: kenyér, szalámi, ketchup (ez milyen szó mán!), sajt a tetejére…mikróba be. Így készül a melegszendvics (mikrós-kenyér) nálunk:) Szokásosan rátekert vagy 5 percet, arra nem emlékszem, hogy ki is várta-e, de meglehet! 🙂 Kivette…
Majdnem sikerült is neki letennie az asztalra, amikor a kenyér lecsúszott, megsütötte a kezét, tányért eldobta. Az összetört, padló beterítve ketchupos szalámis kenyérrel… Nagy-nagy csend lett pillanatokig, Fanni bámult az összetört tányérra, majd hirtelen elkezdte ugrálva rázni a BAL kezét „SAJT-SAJT” csatakiáltással gyors mozdulattal földhöz vágta a kezére olvadt sajtot! Kéz csap alá be, Fanni szeméből könnyek ki… Négyen szedegettük a földről az akkor már vacsorának nem nevezhető trutyit az összetört tányérdarabokkal…
Tudjátok milyen az, amikor a sajt a kezeteken olvad tovább? Csúnya nyomot hagy maga után… – Miért mindig a bal kezem? – kérdezte fájó tekintettel. – Azt használod, szerinted miért? – kérdeztem vissza mosolyogva. – Egyébként jó ez így, mert a mostani égés meg a heg a csuklódon mindig megmutatja, hogy melyik a bal kezed! Soha nem fogod eltéveszteni! – tettem még hozzá nem kevésbé együtt érzőn. (Nem vagyok kegyetlen! Csak nem rinyálunk feleslegesen! 🙂
Meg még az is eszembe jutott, hogy felnőtt korodban azt fogják hinni, hogy kínoztalak (izzó piszkavassal-késsel szabdaltam a karját), mert ahogy most kinézel le se fogod tudni tagadni! – tettem még hozzá kissé szélesebb mosollyal.
Tényleg! – mosolygott vissza a lányom.
Tegnap már azt is megkapta, hogy ha már ilyen szépen rásült, csinálhattunk volna belőle valami betűformát: E – mint Edward (Alkonyat-rajongó a gyerek) vagy Á – mint Ádám (osztálytárs és aki emlékszik még a húsvéti locsoló gyerek, akivel azóta is össze akarjuk boronálni) Nem is értem, miért nem értékelte! Ennek a gyereknek semmi sem tetszik??? :)))
És amikor megint történik vele valami, mindig eszembe jut Gábor kollégám mondása: „Gyerek? Isten ments! Inkább aranyhal!” :))
Szegény Fanni párszor már azért megkapta ezt is… :)) De bírja…. ÉN lányom! :))
A sok „horror” után csomó jót is tudok ám mesélni (majd következő bejegyzéseim valamelyikében kitérek erre is), például eszméletlen humora van (egyre inkább olyan lesz, mint az enyém), és sokszor rácsodálkozok, hogy mennyire szép lány lett belőle! 🙂
Az egyik hamarosan szállóigévé váló mondása:
„Úgy ellöklek, hogy gabonaköröket csinálsz a kukoricásban!”
Percekig nevettünk rajta akkor (is). 🙂
Szóval, nem kell nekem aranyhal, imádom úgy ahogy van, még ha néha az idegeimre is megy, mert felesel…az őt ért hihetetlen baleseteivel együtt…
Azért eszembe jutott, hogy megemlítem neki mit szólna hozzá, ha átírnánk a születési idejét egy nappal későbbre? :)) Mégiscsak az a fránya 13-a???
Kedves nászom II.!:))
(Van má’ I.nászom,a legkisebbet is “eladtam”,szintén itt az nlcafe-n.:))
El fog kélni a segítség!:))))
Jaaa, igazad van! De nekem csak ez az egy szem leányzóm van!!!!! :))) Csak kéne egy unoka vénségemre majd…. Vagy majd annyira jóban leszünk, hogy dajkálom a te többi unokádat! :)))
:)))
Ez legyen a legkevesebb,majd kapok a másik öttől!:))))
Kedves forgószél! :))
Akkor le kell mondanod az unokákról, mert a múltkori “szorulásos” eseténél többször nyomatékosan kijelentette, hogy ő bizony soha nem fog szülni…ha ez ilyen rossz :)))))
No azt hiszem megtaláltam a fiam számára az ideális menyasszonyjelöltet!:)))
Szintén csuklóműtét,stb.stb.stb.:))))
Én nem törtem magam, de legalább ilyen nyavalyás gyerek voltam. Szegény anyu…
A hugommal voltak ilyen horror-pillanataim. Azóta mondom: én egyedül inkább nem szülök. Hogy lehet ezt bírni??? Vigye az apja a sebészetre… :))))