Tudod, nagyon szerencsés vagy, hogy olyan családod van amilyen… Persze, hogy tudod! 🙂
Az írásod kapcsán az jutott eszembe, hogy mennyire szeretnék úgy érezni, ahogy te… Mennyire szeretnék egy szatyornyi szeretetet őrizni az apámtól… Elképzeltem, hogy minden nap elővennék egy-egy levelet, lapot tőle és elolvasnám. Beosztanám ezeket a kincseket az év minden napjára, emlékeznék…sírnék…mosolyognék. Felidézném a mondatait, hogy bennem éljen tovább… Biztosan fájna…először, aztán várnám a pillanatot (mondjuk esténként), amit vele “kettesben” tölthetek el… és az első napok fájdalma után valami sokkal szebb és jobb érzés töltene el. A tudat, hogy nekem megadatott ez a fajta szeretet, ragaszkodás. A legnagyobb kincs, hogy büszke volt rád… és ezt papírra is vetette, nem szégyellte vállalni az érzéseit…
Sokszor elgondolkozom rajta, hogy más emberré lettem volna, ha olyan apám és anyám lenne, mint amilyenről álmodtam? És amint átfut rajtam ez a gondolat, egyből küldöm is tovább…jól van minden úgy ahogy van! Azért vagyok ilyen, mert ilyenné alakítottam magam! Soha nem kaptam egy támogató, segítő szót a szüleimtől. Soha nem mondták nekem, hogy büszkék rám!
Kizártam őket az életemből, amikor ők kizártak engem az ő életükből…
Régi történetek ezek, mégis újra-újra visszatérnek a gondolataimba…
Drága Szami! Nagyon szeretnék csak egyetlen levelet őrizni az apámtól, hogy majd ha már nem lesz, elővehessem és felidézhessem az érzést, amit nem kaptam meg tőle soha: A SZERETETET!
Ne félj elolvasni őket, ne foszd meg magad ettől az érzéstől, és sírd ki magadból…hogy utána csak az érzés maradjon, amit Ő adott neked!
Csak ennyit akartam hozzádszólni…:)
Köszönöm! 🙂
Annyi mindent mondanék neked…csupa közhely: mitől ez a jellem,és mitől formálódott olyanná amilyen… bölcsesség is ebből táplálkozott stv frázisok…De nem mondok semmit… csak Ölellek
Tudod, n.t.g., mégsem volt haszontalan ez a tegnap este, mert életemben először tudtam máshogy nézni ezt az egészet, mint eddig. Most először gondoltam rá úgy, ahogy azt próbáltam is leírni: hogy az a kupac levél nem pusztán fájdalom, hanem kimeríthetetlen szeretetforrás. S hogy igen, mennyire szerencsés vagyok, hogy az Apám ennyire szeretett engem, s ezt le is írta. Hogy nem sírnom kellene csak, amiért már nincs velem, hanem örülnöm annak, hogy így felidézhetem. S ha rá tudom venni majd magam, hogy olvassam, akkor igen: velem lehet. Mint ahogyan ő is írta: hogy velem lesz/van, csak másként, mint eddig.
Nehéz csomagot kaptam a szüleimtől, de egy szavam sem lehet, mert adtak hozzá annyi rengeteg szeretetet is, aminek át kell segítenie mindenen.
Köszönöm, amit írtál. Megerősít, ez egy fontos este volt. És igen, hálás vagyok ezért, hogy van nekem. Egy rugóra jár az agyunk. :))
És annak is örülök, hogy Te vagy nekem, nekünk. 🙂 Annak is örülnék, ha írnál gyakrabban. Mert szeretem olvasni, szeretem, hogy vagy.
Ölelés!