LEVÉL
A JÉZUSKÁNAK!
Kedves
Jézuska!
Annyira hülyén érzem magam már attól is, hogy
le kellett írnom a neved. Sokszor fohászkodtam már hozzád gondolatban, de
levélben még soha nem tettem.
Nem vagyok vallásos, én is úgy vagyok ezzel,
mint a legtöbb ember, ha bajba kerül, csak akkor emleget téged drága apáddal
együtt. Nem is tudom illik-e egyáltalán nekem is beállni a sorba a sok „kéregető”
közé. Ilyenkor mindig úgy gondolom, hogy nekem is adnom kell cserébe valamit,
mondjuk teljesíthetném 3 kívánságod vagy felajánlanám a vállam, ha kisírnád
magad a sok emberi szenvedés, kín, fájdalom láttán. Tényleg erről majd egyszer
beszélgethetnénk, hogy mit miért teszel vagy nem teszel!
Meg sem fordult a fejemben, hogy listát írjak
a kívánságaimról, és nehezen jönnek a szavak. Minden olyan elcsépeltnek
hangzik, képzelem mennyire unod már a „békét, egészséget, boldogságot”
kéréseket.
Arra gondoltam, inkább köszönetet mondanék és
hozzácsatolnám egyenként a kéréseimet is:
–
Nagy
hálával tartozom a LÁNYOMÉRT, aki egészséges, okos és szép. Aki megtestesít
mindent, ami lehettem volna vagy lenni szeretnék, s közben nem veszíti el az
egyéniségét. Hiszem, hogy ha rátalál a céljaira addig harcol, míg el nem éri
azokat. Ő hozza a napsugarat, a vidámságot, a szeretetet az életembe!
–
Kérlek
nagyon vigyázz rá akkor is, ha én már nem tehetem! Billentsd fenéken, ha
eltévelyedne és kísérd végig az útján óvó szeretettel!
–
Köszönettel
tartozom a PÁROMÉRT, aki pont akkor jött az életembe, amikor kellett. Mai napig
nem tudom, hogy Te intézted így vagy a SORS, de bárhogy is történt, örökké
hálás leszek érte! Ő az ideális társ, a
szerelem, a hűség, az önzetlenség. A legjobb ember, aki engem is jobbá tett.
–
Csak
annyit kérek, hogy ne engedd elhalványulni a szerelmünket, olyan kincs ez, amit
nagyon fájó lenne elveszítenem. Tartsd meg őt ilyen embernek és adj még nekünk
sok-sok boldog évet együtt!
–
Nagyon
köszönöm az nlc-t, mert olyan embereket ismertem meg itt, akiknek az élete, a
gondolatai, a sorsa nagyon fontos lett számomra. Akiket a való életben is
szívesen megismernék, és büszke lennék a barátságukra.
–
Kívánom
nekik, hogy találjanak rá a boldogságra. Nagyon megérdemlik, nekem elhiheted!
A sor végére maradtam én:
–
Majdnem
elégedett vagyok az életemmel. Szerető társ és csodálatos gyermek adatott meg
nekem. Amit mégis kérnék a fentieken kívül az a nyugalom, a türelem a
hétköznapokhoz. Tudod, hogy mit szeretnék nagyon-nagyon? Ezek után az évek után
jöhetne végre EGY jó év. Szeretném, hogy végre a munkámban is örömömet leljem
újra. Csak ennyit. 🙂
Anita
BOLDOG
KARÁCSONYT MINDEN OLVASÓMNAK!
Szabályok:
1.
Add
tovább a listaírós feladatot további 7 bloggernek.
2.
Linkeld
be őket. (ha van hozzá türelmed)
3.
Hagyj
náluk megjegyzést, értesítsd őket.
4.
Írd
meg a karácsonyi kívánságlistádat.
5.
Küld
el a listát a karácsonyi ajándéklistára, azaz a radmila.morgan@gmail.com címre.
6.
Szurkolj,
hogy teljesüljenek a kívánságaid.
7.
Legyen
boldog a Karácsonyod!
Mindenkit
kiválasztottak már, akiket olvasok. Ezért aki betéved ide, és kedve támad írni
a Jézuskának, tegye meg bátran! Csak annyit kérek, hogy jelezzen itt, ha írt.
Szívesen olvasnám.
Értettem!!! :)) Puszi
Hiányzol ám!!! Az írásaid is, a kommentjeid is. Hagylak még egy kicsit pihenni, de jövőre Neked is össze kell szedned magad! :)))) Ölellek.
Köszönöm sicc! Nem ígérek, csak annyit, hogy igyekezni fogok.
DE tudod ugye, hogy minden nap benézek hozzád (is)! Fontosak vagytok nekem, jelen vagyok még ha nem is kommentelek kilométereket:) Ölellek és én is kívánom neked!
Látod?!Így csak Te tudsz írni….hogy miközben kérsz,akkor is adsz..
Tényleg hiányoznak az írásaid,a kommentjeid…Jövőre,hm??!!!
Ölellek,és teljesüljön minden kívánságod.