Írtam már, hogy nem vagyok beszélgetős fajta…. Úgy sejtem, hogy bizonyos szempontból ezt is tanulni kell. S ha nincs otthonról hozott mintád, akkor pláne…
Nekem is van családom, de én azokat az embereket nevezem családomnak, akik megérintették a lelkemet, és nem kell hozzá valós rokoni kapcsolat, hogy besoroljam őket ebbe a kategóriába…. Válogatott emberek:) Én válogattam ki őket magamnak…Na jó, egy igazi rokonom is beletartozik, az egyetlen testvérem:)
Gondolkozom, sokat…. (és nem fáj:)) Például azon, hogy mennyire határoz meg egy embert az, honnan jön, milyen értékeket kap “otthonról”. Azért leszel olyan, amilyen most vagy, mert felveszed a viselkedésformákat, vagy éppen azért nem leszel olyan…
Példa: Gyerekkoromból hoztam magammal, hogy az asztalnál “magyar ember evés közben nem beszél”… Az exférjem hasonlót hozhatott, mert ez végigkísérte a házasságunkat… Közben én végig arra gondoltam, hogy MIÉRT NEM???? Mivel alapjában véve utálom a konfliktusokat, feleslegesen nem keresem őket, tehát nem beszéltünk evés közben… aztán evés előtt sem…evés után sem….Mert a gát, ami bennem volt, mert belém nevelték, magasra lett építve, én meg már a tesi órát is utáltam, tehát nem ugráltam…..És úgy is maradtam, ha kérdeznek válaszolok, sőt kérdezni is tudok, de csak hogy járjon a szám, na az nem megy:)
Viszont mindig olyan családra vágytam, ahol körbeülik az asztalt, és akár órákig is elbeszélgetnek, de nem egymás mellett el, hanem igaziból-érdeklődve-meghallgatva….És igen! Tényleg vigyázz mit kívánsz, mert előbb-utóbb teljesülni fog… A párommal az internet hozott össze – nem a netes társkereső ugyan, de innen üzenem a kételkedőknek, hogy igenis a technika csodája működik 🙂 Msn-en beszélgettünk órákig, és néha ugye ebéd, vacsora közbejött…És ő eltűnt sokszor másfél óráig is… Én meg csak vártam…Mert ugye nálunk lezavartuk az étkezéseket fél óra szintidővel, nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy valaki órákig étkezzen… Mikor visszajött, rá is kérdeztem morcosan, hogy tán halat evett? De nem… Beszélgettek!!!!! Az asztalnál? kérdem én kétkedőn? Persze! És neki természetes volt, hogy így van, és nem értette, hogy miért akadok én ezen ki…Na hát már előtte is tudtam, hogy nekem ez a pasi kell, de innentől már az atyaúristen-ásó-kapa sem választhat el tőle!!! :)) Kell nekem vele együtt a beszélgetős családja is!! Pláne evés közben:)) Hihetetlennek tűnt, hogy amire vágytam, az nem csak a filmekben létezik… Tényleg élnek úgy családok, ahogy én szeretnék…Gondoltam, bekapcsolódni egy beszélgetésbe sokkal könnyebb lesz számomra, mint kezdeményezni azt….:)
4 éve tanulom vele és a családjával együtt a szavak szájon át történő alkalmazását:) Néha sikerül, vagy legalábbis jól játszom el, hogy beszélgetek:) Mostanában építgetem a kapcsolatom a bátyámmal is, mert bár mindketten ugyanazokat a szabályokat hoztuk a családi fészekből (ami elég huzatosra sikeredett) mégis számára a kommunikáció ezen formája nem jelent problémát, míg én magamban jól elbeszélgetnék vele, de hogy a gondolataimat ki is mondjam, az már nehézkes…
…volt eddig, mert a múlt héten kitaláltam egy nagyon jó módszert, ami még fejlesztésre vár ugyan, de már így is olyan elégedett vagyok, hogy csuda:) FELTALÁLÓ lettem! :)) Személyesen ritkán találkozunk, és még ritkábban sikeredik összehozni egymás életét boncolgató “beszélgetéseket”. Most viszont….A következő zajlott: Ő beszélt kerek, összefüggő mondatokban…Én ilyenkor egy-egy szót, fél mondatot szoktam volt válaszolni…És akkor elbeszélgettem magammal, és még skizofrén sem vagyok:)) Nehogymár neked ne menjen ez a beszélgetős dolog!!! Gondolj arra, hogy mit írnál le neki válaszul és mond ki!!! És működött…..És úgy elbeszélgettünk órákig, hogy csak na! Zseni vagyok:) De még gyakorlom….
De menni fog, érzem én…..mert
Punktum! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: