SO(R)S

 Vagyok,  olvaslak….

Jobb kéz – ínhüvelygyulladás…

Gondolataim vannak, hozzádszólni így nem tudok….

Nekem csak 10 ujjal megy, abból most vegyél le 5-öt

Mindig tele van a fejem gondolatokkal, de ahogy benneteket olvaslak egyre csak jönnek és jönnek újabbak!

„összeültök az asztal körül és esztek, az az ÉLET… sokan vagytok, szeretetben.. Mindenki aki számít…” A legnagyobb igazságot mondtad ki, SEMMI nem fekete és fehér!! 7 ember egy házban… sokan vagyunk, sokszor szeretetben… Megkaparnád a felszínt rengeteg lenyelt mérget, ki nem mondott érzést, konfliktuskerülésből fakadó sok kétértelmű mondatot találnál…

SEMMI nem fekete vagy fehér!! Több generáció együtt… csodálatos lehet – mondod most. Van ebben nagyon sok jó is… és sok-sok türelemre intés… Alkalmazkodsz azokban az órákban, amiket otthon tudsz tölteni… És néha álmodozol egy külön lakásról, főleg hogy tudod milyen önállóan élni…

Szeretnék olyan ember lenni, akit nem érdekel mások érzése… Nem érdekelne, hogy megbánthatom azzal, ha kimondom a véleményem!

Szerencsés aki ilyennek született… Én hordozom magamban (hülye skorpió-tulajdonság), nem tudok felejteni… csak elraktározni és rácsukni az ajtót… megpróbálni vállat vonni olyan problémákra amik nem kellene, hogy téged érdekeljenek, érintsenek… Az empátiám fejlettebb a többi embernél… Ahogy belépek az ajtón tudom, ha feszültség van… és keresem az okot…mert azt mindig tudni akarom! Valószínűleg mazochista hajlamaim is vannak, mert sokszor jobb lenne, ha nem járnék a dolgok végére!

Számtalanszor előfordul, hogy az érintett felek csatározásain napokig agyalok, miközben közöttük már újra rendben van minden.

A kezdődő harcokat leépítem valami odavetett humorral…ők nevetnek… én szenvedek…

Mennyivel könnyebb lenne, ha fekete vagy fehér lenne!!

Közben pedig vitatkozom önmagammal, mert nekem semmi nem elég jó!

Nagy és szerető családot akartam…asztal körül evés közben beszélgetni…olyat, ahol hazaérve megkérdezik milyen napom volt!

Megkaptam!!!! Akkor miért??? Miért nem tudok megelégedni azzal amim van, miért nem siklok el a dolgok felett úgy, ahogy más ember tenné?

EZ vagyok ÉN! 🙂 Képzeld, még a te problémáidon is képes vagyok napokig agyalni!!! :))

Kicsit zizzent lehetek, ha nincs gondom csinálok magamnak!

Néha eldöntöm, hogy megváltozok…de olyan régóta vagyok ilyen, rájöttem így vagyok ÖNMAGAM!

Vége lett a bulinak (annak a részének, amiért mi ellátogattunk oda), kitalálták, hogy nézzünk napfelkeltét!

Én imádom a Balatont, biztos a napfelkeltét is imádnám, ha nem aludnék azokban a percekben átlagos hétköznapokon… Most sem tudtam kivárni, igazság szerint tőlem aztán már fel is kelhetett éppenséggel, addigra már kissé fáradt voltam. Ráadásul olyan de olyan szél fújt, hogy egyből elfeledtette velem az összes romantikus képzelgést, ami a napfelkeltéhez kapcsolódhat. A srácokhoz – elfelejtettem említeni -, természetesen tartoztak lányok is… Már a buliba is az egyik fiú fuvarozta őket, jegyet is ők adtak nekik… Na, velük akartak napfelkeltézni… Mi meg Petivel elindultunk az autóhoz, majd jönnek utánunk, ha felkeltették a napot…

Jöttek is pár perc múlva, meg mentek is… mert nagylelkűen felajánlottuk nekik, hogy előbb a lányokat fuvarozza haza, mi megvárjuk… pedig bazi hideg volt, de hát a jó szívem…

Srác visszajött értünk, elég idegesen közölte velünk, hogy a lányok úgy döntöttek, nálunk alszanak!!! Viccelsz? – kérdeztem, akkor még reménykedve, hogy igen…

-Nem viccelek, már meg is ágyaztak maguknak a földön! Először azt akarták, hogy mi aludjunk ott (mármint a fiúk), de megmondtam, hogy az szóba se jöhet! – válaszolt mérgesen.

Na, már akkor én is felmérgeltem magam! Az egy dolog, hogy bevállaltam a 4-en egy szobában alvást… már ez is elég nagy áldozat volt tőlem! De hogy még vadidegen nők is aludjanak ugyanabban a szobában????

Akkor még azért reméltem, hogy mire mi hazaérünk meggondolják és elhúznak onnan… vagy legalább megvárnak MINKET is, és megkérdezik, hogy mi a véleményünk…

Aha, persze! Beléptem a szobánkba, hálózsákok leterítve a MI ágyunk lábánál, a fiúk párnái elszedve…igaz is, minek az nekik… és tényleg, nálam meg abszolút megszokott dolog, hogy akárkik aludjanak a lábamnál… Fúúújjjjjj!!!!

A drágaság felnéz rám ártatlan szemekkel a jól megvetett ágyikójából és megkérdezi: -Ugye nem baj, hogy itt alszunk?

És akkor most erre mit mondjak????? Basszus gyakorlatilag már beköltöztek addigra… nekem akkor már ne udvariaskodjon…

– Ha Robnak nem baj, akkor biztos úgy jó! Egyébként én is szívesen aludnék a földön, ha ingyen van! – szúrtam oda neki amolyan Anitás hangsúllyal. Aztán fogtuk magunkat, meg a még megmaradt üveg bort, és a másik srác kíséretében kiültünk a teraszra fél 6 magasságában…

Mert a srác is rendesen felhúzta magát, hogy 1 dolog a földön alvásuk, de az már sok, hogy az ő párnáját kérdezés nélkül kisajátították… Kijött Rob és közölte, hogy a  lány majdnem sírva mesélte a másiknak, hogy mit mondtam… Ki nem tojik rá???

Ültünk a teraszon, kivilágosodott rendesen… ittunk, nevettünk a kínunkon, meg aztán már mindenen… és csakazértis hangosak voltunk!

A „kedves” idős „hölgy”, akitől a szobácskánkat béreltük meg is jelent 7 körül, próbált volna csevegni, aztán csak kinyögte, hogy húzódjunk már kissé arrébb… Megígértük…maradtunk… 8-kor feküdtünk le, reméltem, hogy átgázolok majd rajtuk az illuminált állapotomnak köszönhetően, de hát az ösztöneim még működtek…

Nagyon szarul aludtam! Ami azért nagy szó nálam, mert én bármikor és bárhol zavartalanul elalszom… 12 környékén végighallgattam, hogy a banya az unokájával az ajtónk előtt megbeszéli az ebédet… aztán a kukoricát…aztán valaki kiabált  valakinek, hogy telefon… ajtócsapódások, csoszogás, futkosás… 2-ig bírtam, aztán már némán könyörögtem magamban Petinek, hogy ébredjen fel és húzzunk el innen a picsba…

A terv az volt – ó én kis naív!! -, hogy 2 éjszakát maradunk, a másodikon Robék még elmennek Sound-ra, nekünk ugye arra nincs jegyünk, tehát miénk a szoba… Jah! Szerettem volna egy kettesben eltöltött éjszakát… igen! Szeretkezni – összebújni – beszélgetni – aludni akár vasárnap délig…

EZ a tervem füstbe is ment, nem akartam – tudtam volna az öreglánnyal az ajtónk előtt… vagy azt várni, hogy mikor toppannak be esetleg még más kedves ismerősök, akik csakis az én lábamnál akarnak aludni!

Ami még feldühített, hogy a 2 nyomorult fekvőhely 8.000 Ft volt kettőnknek 1 !! éjszakára! Ezért fizessünk ki még ugyanennyit??? Na nem! Megkajáltunk, próbáltunk kijózanodni annyira, hogy Peti haza tudjon vezetni…

Soha többé nem akarok idegenekkel egy szobában aludni!!!!

Egyáltalán nem akarok senkivel egy szobában aludni Petin kívül!!!

Na, még mindig irigykedsz Szamsza? :))

Ja, és Petinek epehólyag-gyulladása lett a kávé,cigi,bor,ideg összeállítástól… Egy darabig azt hitték, hogy gyomorvérzés! Szétaggódtam magam… már jobban van! 

Ennyit az én NAGY és ROMANTIKUS terveimről!!

Én megmondtam, szóltam előre, felkészülhettél…Nem tudok tőmondatokban… csak beszélni! 🙂

A fiúknál hagytam abba… Csak hogy véget vessek a találgatásaitoknak… meg a perverz gondolatoknak! Ejnye! :))

 Peti ismerősei igazából, de évente csak 1-szer 2-szer van alkalmuk személyesen is találkozni. Beszélgetni kellene velük…nekem???? Nekem is, mert úgy illik… És itt jött a FESZÜLTSÉGOLDÁS, mert az már előző este is bevált… Ha most esküdözni kezdek, hogy nem vagyok alkoholista, elhiszitek???  Visszaolvasva én is kételkednék a helyetekben… de józan életre ítéltettem…néha kitérőt teszek, de aztán vissza a helyes útra…:)

Persze felbontottuk a bort, aztán elindultunk „buliba”…(több ezer ember között sajnos egy sem akadt „ÉN vagyok DARLING” felirattal Szamsza!)

Tudod, hogy ez milyen buli??? DJ-s, igen… Tudod, hogy én min nőttem fel?? LGT, Illés, Beatles… Naaaa, ettől aztán igen távol áll műfajilag…

De mindent (értsd ahogy írom!) megteszek azért, hogy NEKI jó legyen, mert Ő pediglen ezt szereti… Láttál te már ennyi embert egy helyen? Vagyis sok helyen, de mindenhol amerre a szem ellát? Iszonyatosan felkavaró…lenyűgöző…sokkoló… Jaaa, és ráadásnak még a zene… Kezdtünk olyan igazi gépesnél – percekig bírtam is… Aztán mondtam, hogy nézzünk bor után… Mert volt ott Pálinkaház is, meg BORUDVAR!!!is… Kb. 5-6 pavilonban különböző tájak borai… Finom is volt közöttük, meg szomjas is voltam…meg a tömeg, tudod… Nehéz annak, aki antiszociális…

Megkerestük a sátrat, ahol az a DJ (remélem tényleg az, mert Peti leszedi a fejem, ha van neki valami más, speckó megnevezése, én meg leDj-zem!) játszott-zenélt-vagymitcsinált…

Na azt képzeld el, hogy a tömeg, aki addig kint volt, úgy tűnt számomra, hogy mind oda akar bejutni… Első oszlopig eljutottunk…jah, hangfal mellé… persze… 🙂 Anita szétnézett, és sok-sok fejet látott… és mindhez tartozott egyéb testrész is… Na, ennek már a fele se volt tréfa!

Két választásom volt!

1. Úgy kisprintelek onnan, hogy a Borudvarban ér utol az én drágám…
2. Hagyom hatni a bennem lévő alkoholt, és előhívom a régi énem…

Mert azért én tudtam ám régen bulizni! Mondom régen… évtizedben is mérheted lassacskán…

Persze, hogy a másodikat választottam… Annyira bejött, hogy végigtomboltam az egészet… Azt hiszed emlékszem a zenére? Foszlányokban… A lényeg az volt, hogy ne álljak meg… mert néha megtettem, körülnéztem… de a tömeg láttán gyorsan eldöntöttem, hogy maradok a második pontnál, mert addigra ki se tudtam volna jutni onnan… Tehát szem becsuk, ritmusra koncentrál, együtt mozog a többiekkel…

Peti szerintem olyan sokkot kapott akkor tőlem, hogy még most is azt heveri… Mert engem még így tombolni nem látott… főleg olyan zenére, amit alapból csak fülhallgatóval hallgat itthon – tekintettel lévén rám…

És tudjátok mit? Nagyon kellett valami ilyesmi már… Évek óta halmozódó feszültségem feloldása… Igen, így…

Hahaha! Azt hitted végeztem a történettel? Nagyon tévedsz! Még folytatom… De nem ma! HATÁSSZÜNET! Azt tartok – ígérem nem hetekig! 🙂

Drága Eliana és mindenki aki hiányolt!

Nem, a magnéziumnak nincs olyan mellékhatása, hogy eltüntesse az emberkéket… Elhiheted, hogy akkor a boltban jó pár „kedves” vevő előtt adagoltam volna már magamnak marékszámra… :)))

Volt az elmúlt időszakban jó is, rossz is vegyesen. A probléma ezzel csak annyi, hogy már nem fogom tudni úgy átadni nektek, ahogy akkor éreztem, megéltem őket…fene a lusta fejemet! Próbálom röviden összefoglalni a lényegesebb dolgokat (nem fog menni, már látom sanyarú sorsotokat!)

Leányom keresztapjánál-keresztanyjánál nyaral, ezért gyerekfronton viszonylagos csend honol…főleg az otthonunkban! J Már harmadik hete vagyunk gyerek nélkül, azért most már szívesen venném, ha feltrappolna néha hozzánk az emeletre, és „Szeretlek titeket -kaphatok csokit, dvd-t, x-boxozhatok?” kérésekkel bombázna! :))

És a nagy újság, amit akkor kellett volna elmesélnem, amikor hazajöttünk, de majd az alant taglalt okok megmagyarázzák, hogy miért is nem tettem:

Voltunk az én életem párjával (tudom Szamsza! utálod így leírva-mondva)

BALATON SOUND-on!!! Mi ebben az újság? Kérdezed most… Nossss, ÉN is bent voltam! Mert tavaly ugye nem sikerült bejutnom – kint borozgattam magamban… Jó volt az is… Idén előre megvette Peti a jegyeket péntek estére, tehát nem volt kibúvó…mondjuk én erőltettem, amiért a múltkori „fehérpartis” nyavalygásom miatt itthon maradt…tudod, nem győztem bocsánatért esedezni még itt a blogomban is akkoriban…

A parti nálunk igazából már csütörtökön megkezdődött… mindkettőnket kicsináltak idegileg a munkahelyeinken, oldottuk a feszültséget fehérborozással este itthon… képzeld, mindenkit belevittünk a bűnbe, épp csak a kutya nem ivott azon az estén… Mondtam is, hogy kezdem megérteni az alkoholistákat…azok is így kezdték biztos… Mondjuk ránk aztán nem jellemző, hogy a pohárhoz kapkodnánk, ha gond van… Kissé másnaposan ébredtem  – gyorsan vissza is feküdtem … Megbeszéltük, hogy estére nem iszunk, elég volt ez nekünk most egy darabig…

Odaértünk, vittünk azért bort… hátha mégis… Ja, és képzeld!!! És irigykedj!! 3 pasival kellett egy szobában aludnom! Így lett szervezve…azt hiszed azért, hogy olcsóbb legyen? Nem-nem!! Azért, mert a Sound miatt még az egérlyukak is ki voltak adva bérbe azon a hétvégén… Jövőre hamarabb ébredünk fel… Érted, így megy ez nálunk… Tavaly jegy nem volt- idén lett… Idén normális szállás nem volt- jövőre lesz! 🙂  Bonyolultak vagyunk mi? :))

 Sicctől kaptam – és ég is az arcom rendesen…Mert ugye az íratlan szabályok- hogy írni kell, de sokat… Na azokat én mostanában megszegtem… És mégis megajándékozott egy díjjal! 🙂 Köszönöm, hogy rám is gondoltál (pedig volt gondolkodni valód elég mostanság), és most már aztán azt is mond meg, hogy kinek adjam tovább, ha mindenkit kilőttél, akinek adnám????? 🙂 Arra gondoltam, hogy juszt is, én is nekik… Aztán majd jól kitehetik, hogy 2-3-szoros díjazottak…. Miért??? Az Oscart is elnyerhetik többször ugyanazok! Nem? De! Na akkor első pontban kiteszem ide az ÉN díjam (mert azért büszke vagyok ám rá, hogy nekem is van ilyenem!)

 Elkezdtük szedni a magnéziumot, felolvastam a tünetei után az én drágámnak, hogyan lehetne természetes úton bevinni…

– Nem is csoda, hogy hiányosak vagyunk: hüvelyesek, (ritkán esszük) zabkorpa (nem esszük), hal…

Mire drágám:

– Hát te hüvelyes vagy! Én meg szoktam benned lenni! :)))))

Lökött, mondom én…. :)))

Gyanútlanul kísérem fel az emeletre a kedves „vevőt”, erre ott találok egy nőt… Úgy meglepődtem amikor rám köszönt, hogy a visszaköszönés után rögtön meg is kérdeztem, hogy jött fel ide úgy, hogy nem vettük észre… 🙂 Azt mondja csak nézelődik…jó, nálunk mindenki CSAK nézelődik…Meg még elmenne wc-re is, ha van itt olyan…Persze, lent van a kolléga, majd útba igazítja (mert én ugye fent navigáltam a másik kedves ügyfelet…) Letrappolt, gondoltam elmegy wc-re, aztán távozik…

Mire lejöttem, ott álldogált a franciaágyas résznél, és nem a bútorokat nézegeti ám!!!! Nem basszus! A földet!!!! Gondoltam, elejtett valamit, azt keresi…. Deeee… ő a lapokat nézte! És figyelj! Előkapott egy padlólapot a hátizsákjából, és elkezdte rakosgatni a földön, hogy lenne a legszebb nála lerakva!! Komolyan mondom, ha kimondanám a gondolataimat, engem már lecsuktak volna! 🙂 És távozás előtt még elment wc-re is!

A kijáratnál még egyszer kikapta a lapot a táskájából, és megnézte újra…. földre rakosgatva!

EZ EGY BÚTORBOLT BAZD!!!! 🙂 Ennyire nemnormális emberek miért minket kell hogy megtaláljanak? És én miért háborodok fel az ilyeneken? És miért vannak gyilkos gondolataim, miközben mosolyogva elköszönök?

Gábor (kolléga):

-Csinálni kéne ide az ajtóhoz olyan beléptetőt, mint a bankokban van! Ráírnánk a gombokra:

„Komoly vevő vagyok!”

„Hülye vagyok, nézelődök!”

Akkor már én is belelkesültem az ötlettől:

„Méretet nem tudok, de akkor is segíts!”

Asszem szabadalmaztatni fogjuk! :)))

A másik ötletünk, hogy a cégtáblánkat átírjuk:

                   BÚTORHÁZ ÉS MÚZEUM

Belépés csak komoly érdeklődőknek, ellenkező esetben belépődíjat szedünk!

És hogy miért írtam le mindezeket? Egyrészt nyomot hagyok magam után…nem olyat teee! :)) Az utókornak! Aki jelen esetben a lányom…majd egyszer elolvashatja. Másrészt azért, mert az idei évünk sem múlhat el apróbb baleset nélkül! És az ezzel kapcsolatos reakcióm az eltelt évek tekintetében szerintem azért érthetőbb lesz:)

2 napja vacsora otthon, nagy vidámságban. Okunk az nincs rá, de nem is keresünk, általános állapot a vacsora közbeni jó kedv. Fanni szendvicset csinált magának: kenyér, szalámi, ketchup (ez milyen szó mán!), sajt a tetejére…mikróba be. Így készül a melegszendvics (mikrós-kenyér) nálunk:) Szokásosan rátekert vagy 5 percet, arra nem emlékszem, hogy ki is várta-e, de meglehet! 🙂 Kivette…

Majdnem sikerült is neki letennie az asztalra, amikor a kenyér lecsúszott, megsütötte a kezét, tányért eldobta. Az összetört, padló beterítve ketchupos szalámis kenyérrel… Nagy-nagy csend lett pillanatokig, Fanni bámult az összetört tányérra, majd hirtelen elkezdte ugrálva rázni a BAL kezét „SAJT-SAJT” csatakiáltással gyors mozdulattal földhöz vágta a kezére olvadt sajtot! Kéz csap alá be, Fanni szeméből könnyek ki… Négyen szedegettük a földről az akkor már vacsorának nem nevezhető trutyit az összetört tányérdarabokkal…

Tudjátok milyen az, amikor a sajt a kezeteken olvad tovább? Csúnya nyomot hagy maga után… – Miért mindig a bal kezem? – kérdezte fájó tekintettel. – Azt használod, szerinted miért? – kérdeztem vissza mosolyogva. – Egyébként jó ez így, mert a mostani égés meg a heg a csuklódon mindig megmutatja, hogy melyik a bal kezed! Soha nem fogod eltéveszteni! – tettem még hozzá nem kevésbé együtt érzőn. (Nem vagyok kegyetlen! Csak nem rinyálunk feleslegesen! 🙂

• 
  

  Meg még az is eszembe jutott, hogy felnőtt korodban azt fogják hinni, hogy kínoztalak (izzó piszkavassal-késsel szabdaltam a karját), mert ahogy most kinézel le se fogod tudni tagadni! – tettem még hozzá kissé szélesebb mosollyal.

  
  
• 
  

  Tényleg! – mosolygott vissza a lányom.

Tegnap már azt is megkapta, hogy ha már ilyen szépen rásült, csinálhattunk volna belőle valami betűformát: E – mint Edward (Alkonyat-rajongó a gyerek) vagy Á – mint Ádám (osztálytárs és aki emlékszik még a húsvéti locsoló gyerek, akivel azóta is össze akarjuk boronálni) Nem is értem, miért nem értékelte! Ennek a gyereknek semmi sem tetszik??? :)))

És amikor megint történik vele valami, mindig eszembe jut Gábor kollégám mondása: „Gyerek? Isten ments! Inkább aranyhal!” :))

Szegény Fanni párszor már azért megkapta ezt is… :)) De bírja…. ÉN lányom! :))

A sok „horror” után csomó jót is tudok ám mesélni (majd következő bejegyzéseim valamelyikében kitérek erre is), például eszméletlen humora van (egyre inkább olyan lesz, mint az enyém), és sokszor rácsodálkozok, hogy mennyire szép lány lett belőle! 🙂

Az egyik hamarosan szállóigévé váló mondása:

„Úgy ellöklek, hogy gabonaköröket csinálsz a kukoricásban!”

Percekig nevettünk rajta akkor (is). 🙂

Szóval, nem kell nekem aranyhal, imádom úgy ahogy van, még ha néha az idegeimre is megy, mert felesel…az őt ért hihetetlen baleseteivel együtt…

Azért eszembe jutott, hogy megemlítem neki mit szólna hozzá, ha átírnánk a születési idejét egy nappal későbbre? :)) Mégiscsak az a fránya 13-a???

Viszonylag nyugis évek következtek… Még nem volt 10 éves, amikor egyszer kiment biciklizni… a balesetiről hívtak páromék, hogy ráesett a karjára. Ez már nem volt „szép” törés. Felakasztották a karját egy állványra, súlyokat raktak az ujjaira, és a doki helyretette a törését… Átvettem volna a fájdalmát, ha tudom… De csak álltam és biztattam és nagyon figyeltem, hogy mit csinálnak vele.

 Érdekes, hogy nagyon sok dolog jelentéktelen lett, mióta megszületett! Ilyen például, hogy soha nem tudtam ránézni a tűre vérvétel közben, rosszul voltam a kórháztól, a szagoktól… Ma már mindez eszembe sem jut… Tudni akarom, hogy mit művelnek vele…látnom kell! És igen, nekem kell lefognom őt, ha arról van szó, inkább én, mint egy nővér… Érezze, hogy mellette vagyok. A reccsenést, ahogy helyrekerült a csontja, a mai napig hallom… Újra megtanultuk a hétköznapi dolgokat törött kézzel…

A 10. születésnapja meseszerű volt…olyan ajándékokat kapott, hogy percekig ugrált a szobájában az örömtől… Másnap az iskolából hívtak, hogy bevitte a mentő. Meglöktek egy gyereket az udvaron, ráesett Fannira, gyerekem kitámasztott esés közben, amit nem bírt a csontja. Igen-igen, eltört… Mentem felé a röntgenhez, és kínomban mosolyogva kérdeztem: Már megint??? Gondoltam, helyrerántják, gipsz…rutinunk van benne sajnos, legyünk túl rajta… Műteni kell! – mondta az orvos… Elcsúsztak a csontjai, ezt nem tudja másként helyrehozni. Hosszú-hosszú órákat vártunk, mire megműthették. Délelőtt került be, délután 5 körül vitték a műtőbe…Addig a létező összes módszerem bevetettem, hogy kibírja a fájdalmat, eltereljem a figyelmét… Végre vihetik!

Ültem a folyosón és rettegtem…megint! Egyedül voltam…megint! Az már nem titok, hogy képes vagyok a legrosszabbra gondolni minden helyzetben, gondolhatjátok, hogy mik jártak a fejemben… Altatás…és ha nem ébred fel? Műtét….és ha gond lesz közben? Ültem és pörgött az agyam, igyekeztem hallgatózni, belesni…bármit megtudni. Elképzeltem, ha nem vigyáznak rá eléggé, én kinyírom a teljes személyzetet… Miért nem jön valaki és nyugtat meg? Nem mertem elmozdulni onnan, nehogy akkor tolják ki amikor nem vagyok ott. Amikor csak ülsz és a percek óráknak tűnnek…nézel, de nem látsz semmit…az jár a fejedben, hogy miért kell neked ezt megint egyedül végig csinálnod?

 Anyuka, a műtét sikerült! Rendben ment minden! – mondta egy nővér, de én persze az orvost is megkerestem, tőle akartam hallani… Vas a helyén, minden terv szerint zajlott! – mondta az orvos. Megnyugodni? Na, azt nem! Majd ha felébred! Felébredt, és mikor végre a szemébe nézhettem, akkor hittem el, hogy vége a rémálmomnak… Tél volt még, tudjátok milyen macerás télen egy gipszes kezű gyerekre ruhát adni? 🙂 Télikabátot elfelejtheted…rövid ujjú pólót, poncsót beszerezni… Még egy műtét, amikor a vasat kiveszik…rettegés a folyosón, de már nem egyedül! Könnyebb a teher kicsit, ha nemcsak a te válladat nyomja! 🙂 Ebből az altatásból már nem ébredt olyan jól…sírt…alig tudtuk megnyugtatni. Nem tudták megszúrni a kezét a műtőben, össze-vissza próbálkoztak, gyerekem üvöltött, máshogy altatták tehát…ezért ébredt rosszabbul… A bal keze volt ismét! Fanni balkezes, melyiket törné??? 🙂 Most van a csuklóján egy heg… A lényeg, hogy használni tudja, gond nélkül! 🙂 Akkor megígértettem vele, vigyáz magára…főleg februárban. (Tudtam, hogy hiába, de azért mégis!)

Következő év februárja: Csörög a telefonom, Fanni osztályfőnöke… Én már csak annyit kérdeztem, hová menjek? Az iskolába, lányom átesett a palincson, percekig nem kapott levegőt… Persze rohantam, a tanáriban feküdt egy ágyon, és riadt szemekkel nézett rám. Én meg nagy vigyorogva mondtam neki: – Nem megbeszéltük, hogy februárban meg sem mozdulsz, nem futkosol? A tanárok hülye kegyetlen szülőnek néztek! Láttam, de nem érdekelt. Fanni vissza mosolygott, kínok között. Akkor már kapott levegőt, hazamentünk és később már nevetve mesélte, hogy az osztálytársai sokkot kaptak, rohangáltak fel-alá, hogy már megint biztos eltört valamije, jobban megijedtek mint ő…