Olyan izén érzem magam mostanában… A szavak nem fogytak ki belőlem, csak nem tudtam betűkké formálni őket… Sőt, annyi minden kavarog bennem, annyi érzés. A legfontosabb a leveledben írtak drága… Azt hiszem, az épített bennem gátat, azért nem írtam eddig. Megdöbbentett, hogy zavar a nyilvánosság… Nem akarom azt sem, hogy kényszernek érezd a hozzászólásokat… Hülye dolog ez, mert pontosan tudom, hogy soha nem lesz belőlem ÍRÓ, a késztetés a megmérettetésre mégis bennem van. Vágyódom az elismerésre, a kritikákra olyan emberektől, akikkel soha nem találkoztunk, csak az írásainkból merítjük „barátságainkat”. Írhatnék csak magamnak… írhattam volna úgy, hogy soha nem tudod meg… Titkos blogot is vezethetnék… De eddig sem voltak titkaink, nem akarom most elkezdeni… Azt gondoltam, úgy éreztem, hogy velem együtt örülsz. Az írásaimra kapott értékelés, a hozzászólások simogatják a lelkem, választ adnak kicsit arra, ami lehetnék…
Nem teregetem ki a magánéletünket, csak amennyire szükségesnek tartom. Ezzel nem veszek el az értékéből, megmaradnak kettőnknek a csodálatos pillanataink. Abba akartam hagyni az egészet, miután olvastalak… Hiányozna, ezért nem teszem. Lehet, hogy ki vagyok éhezve az életemből eddig száműzött – még ha felszínesnek is számít – kapcsolatokra. Nem tagadhatom meg magamtól az esélyt, hogy nyissak más emberek felé. Érthetetlen ez, még nekem is 🙂 Hiányoznának Szamóca, Sicc, Eliana életének történései. Csodálom, ahogy írni tudnak, miközben bosszankodom a felismeréstől, hogy én így soha nem fogok… 🙂 Imádom a „beszélgetéseinket” Szamszával, valahogy úgy érzem, hogy egy hullámhosszon vagyunk… Kevés emberről mondhatom el ezt a körülöttem élőkből… Mindennek ellenére a te helyed a szívemben, a lelkemben megingathatatlan. Amellett, hogy a szerelmem, a társam vagy mindenben, mindig TE leszel a legjobb és egyetlen barátom is! 🙂
Feloldalak a kényszer alól, hogy hozzászólást írj! (Bár eddig sem vártam el….) Elég ha olvasol, és este elmondod a véleményed, vagy csendben megjegyzed, hogy „olvastalak”. Neked nem kell írnod, te tudsz beszélni édes…:) A gondolataidra, a véleményedre, a kritikádra azonban szükségem van… Mint ahogy rád is… Még 50 évig!! 🙂